Bérczi Pál

Bérczi Pál

Sziasztok!

Bérczi Pál vagyok. 1972 szeptemberében láttam meg a napvilágot Vácott.
Nem kis termetem ellenére az ősök ügy döntöttek, hogy megtartanak :) !!
Négy év múlva Körmend felé vettük az irányt. Mondhatnám hip – hop, felcseperedtem. :)

Egész pontosan 1984 ig pörgetem vissza az időkereket. Történt, hogy megjelent egy film, amely meghatározó fordulatot hozott ici – pici életemben. Kitágult pupillákkal és szinte megkeménykedve csekkoltam a mozi vásznát. ’ BREAK’ a varázsszó. Talán nem is volt olyan fiatal, aki ne lett volna rágyógyulva erre a furcsa táncstílusra, annak ellenére, hogy simán belépős volt az intenzívre, aki megpróbálta. :)

Nos annak ellenére, hogy pöpec tánc volt a filmben, engem inkább a zene volt, ami lenyűgözött. Ez a muzsika a Duran Duran fanatizmusom végét jelentette, és akárhogy is vesszük, mai napig, bár egy picit átalakulva is, de az életem fontos része lett. A rádiózás szinte gyermekkori álmom volt, 2008 tavaszán pedig elindult a Repeta hip hop magazin. Röviden és tömören ennyit rólam, de inkább most térjünk át a műsorokra.

Szám szerint három műsorral örvendeztetem meg a rádió 8 hallgatóit. Talán kezdeném a Repeta hip hop magazinnal, ha hiszitek, ha nem, ez áll hozzám a legközelebb. Csütörtökön este 19 óra után jelentkezik a magazin. A tartalomról csak annyit, hogy rendkívül színes műsor, mivel a hip hop elég tág fogalom. Minden műfaj megtalálható benne: az R’N’B, East Coast, a West Coast, a Dirty South, és sorolhatnám. Mivel a rap nem a legszolidabb műfaj, gondoskodnak róla a sztárok, hogy legyen hír, vagy valami pletyka a nagyérdeműnek. Természetesen igyekszem a legtöbb friss zenével is megismertetni a 99.8 hallgatóit, lemezajánlóm szinte minden újdonságot bemutat. A környék hip hop rendezvényeit is számon tartom, és ha valami „Nagyarc” érkezik hazánkba, arról is tudni fogtok. A magazinnak saját e-mail címe is van a rádióban. Szívesen várom a kéréseiteket és kérdéseiteket. A hiphop@radiokormend.hu drótpostán.

A második műsorom a Retro magazin. Minden szombaton este 20 órai kezdettel felcsendülnek azok a zenék, amelyek a 80–as és 90–es évek slágerlistáit ostromolták. Természetesen itt is sok információt és híreket hallhattok a régi csapatokról és bandákról. A műfaj nem behatárolható, mivel a pop – tól a New wave–ig minden belefér, sőt, korhoz sem köthető, mivel a fiataloktól az idősekig mindenki szívesen nosztalgiázik.

A harmadik műsor a Star8. Vasárnap 15.30.-tól hallható a 99.8-on. Mókás történeteket, vicceket, valamint a héten történt sztárpletykákat és érdekességeket osztom meg veletek, természetesen nagyszerű dalok társaságában. Tartsatok velem és a Rádió 8 Körmenddel!

Bérczi Pál (Kalim)