/a Rádió 8 Körmend kiküldött tudósítója jelenti/
Délelőtt konferenciát tartottak Körmenden az ipari park jövőjéről. Czvitkovics Gyula, körmendi alpolgármester köszöntőjében aláhúzta: a legnagyobb gond a mai helyzetben a kisvállalkozások alulfinanszírozottsága. A gazdaság növekedésének lökést adhat a vasútfejlesztés, illetve a 8-as út elkerülő szakaszának, valamint az osztrák határig autópályává fejlesztésének megvalósítása.
Török Béla, az ipari park ügyvezetője előadásában kitért arra, hogy 2009 az ingatlanpiac abszolút negatív volt. A 2010-es évben már némi mozgás kezdődött, a nyugati befektetők elkezdtek érdeklődni a hazai területek iránt. Ennek az eredménye hazánkban 2011-ben mutatkozik majd meg. Török felvázolta, hogy az ipari park jelenlegi 70 ha-os területét szeretnék 150-200 ha-ra növelni. Mindennek zálogát az összeköttetésben látja: a 8-as út elkerülő szakasza, valamint az autópálya az osztrák határig előreláthatólag 2014-15ben készül el. A körmendi ipari park területe az elkerülő út nyomvonala és a vasút között fekszik; az ügyvezető a vasúti kapcsolat lehetőségét is megemlítette, de ennek realitását csak akkor látja, ha valóban szükség lesz rá és a vasúttársaság (GySEV) elképzeléseivel is harmonizál. Erre egyébként a most folyó pályafelújítási munkák reményt adhatnak.
A tanácskozáson felszólalt Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ügyvezetője, valamint egy kereskedelmi bank szakértője, utóbbi a vállalkozások hitellehetőségeiről adott tájékoztatást.
A rendezvény végén a résztvevők a Pro Körmend városszépítő egyesület előadását hallgathatták meg a körmendi Inkubátorházban rejlő lehetőségekről és az ipari parkkal együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá.











