2010 május archívuma
2010. május 31. Hírek
2010. május 31. hétfő
A szerkesztő: Varga László
Egy 22-25 év körüli szombathelyi fiatalembert, M. Á.-t emberölés elkövetésével gyanúsítják a szombathelyi “zsákos ügy” kapcsán a Nyugat.hu internetes portál vasárnapi információ szerint; a rendőrség nem erősítette meg az információt. A rendőrség korábbi közleménye szerint csütörtökön a Széll Kálmán utcában egy lakóházból érkezett bejelentés arról, hogy a lakók erős szagot éreznek, amelynek forrása a ház padlása. A rendőrök kiderítették, hogy a szag egy bomló emberi holttestből ered, ám a holttestet már Folytatás »
2010. Május 30. vasárnap Hírek
2010. május 30. vasárnap
A szerkesztő: Varga László
Egy 17 éves lány holttestét rejtette a szombathelyi társasház padlásán talált bűzlő zsák – tájékoztatta a Rádió 8 Körmendet szombaton Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Széll Kálmán utcai társasház lakói napok óta érezték a szagot, végül csütörtökön kihívták a rendőrséget az orrfacsaró bűz miatt. A járőrök azonban Folytatás »
2010. május 29. hírek
2010. május 29. szombat
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Ma nyit a MJUS szabadidő és szórakoztató központ Körmenden. A komplexum régóta húzódó nyitása két ütemben valósul meg: ma fogadja először vendégeit a termálpark, a wellness részleg, a szépség és egészség központ, az étterem és pizzéria, a fagylaltozó, a cukrászda, a snack bár és pub, a diszkó és a bowling pályák. Folytatás »
2010. május 28. hírek
2010. május 28. péntek
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Kiöntött a Répce patak Vas megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint le kellett zárni a Bük és Acsád közötti összekötő utat az árhullám miatt, illetve várják a vízszint emelkedését Sárvár térségében is. Folytatás »
2010. Május 27. Hírek
2010. május 27. csütörtök
A szerkesztő: Varga László
Tegnap kezdődött és szombatig tart az a tudományos konferencia, amit az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Körmend Város Önkormányzata és a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum szervezett, témája pedig a régi magyar irodalom missilis (valóságos) és fiktív levelei, naplófeljegyzései, emlékkönyvei és dedikációi lesznek. Folytatás »
2010. május 26. Hírek
2010. május 26. szerda
A szerkesztő: Varga László
Megint lecsapott a vihar az országra tegnap este. Mogyoró nagyságú jég esett Veszprém megyében több helyen, így például Veszprémben, Herenden, Pápán és Bakonybélen. Pápán még most is dolgoznak a tűzoltók, vizet szivattyúznak az elöntött helyekről. A Séd, a Gerence, a Pinka és a Torna patak ismét megduzzadt a megyében, de az utolsó hírek szerint egyelőre nem okoznak komoly bajt. A szombathelyi városi tűzoltóságtól megtudtuk, Folytatás »
2010. május 25. hírek
2010. május 25. kedd
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Égett éjszaka a kőszegi szeméttelep. Nem sérült meg senki és még nem tudni, miért csaptak fel a lángok, annyi biztos, hogy hajnali kettő órára sikerült megfékezni a tűzet – tudtuk meg a vasi katasztrófavédelem ügyeletén. A tájékoztatás szerint a körmendi tűzoltóknak nem volt dolga az elmúlt órákban. Folytatás »
2010. május 24. hírek
2010. május 24. hétfő
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Létszámleépítésről is dönt a héten Körmend város önkormányzata. A Somogyi Béla Általános Iskola Magyarszecsődi Tagintézménye kapcsán tárgyalnak az esetleges elbocsátásról csütörtökön a városvezetők. Folytatás »
2010. május 23. Hírek
2010. május 23. vasárnap
A szerkesztő: Varga László
Cégmentő akcióhoz csatlakoztak a szentgotthárdi Opelgyár-dolgozói. Fizetésemelésről és a jutalékaikról is lemondanak a General Motors alkalmazottak, hogy ezzel is hozzájáruljanak a gyár talpra állításához. Évente 265 millió euró megtakarítást remélnek, ebből közel 177 milliót a négy németországi üzem alkalmazottai vállalják. Hamarosan a szentgotthárdi General Motors gyárba is szerződést kötnek a dolgozókkal. Folytatás »
2010. május 22. Hírek
2010. május 22. szombat
A szerkesztő: Varga László
A Szabadság-tér átépítése miatt kivágják a fákat Körmenden. Elindult a városrehabilitációs projekt, ennek keretében végzik városunkban a kertészeti munkákat. Teljes egészében pótolják a most kivágott növényzetet, a tervek szerint 3.690 db cserjét, és 52 db fát ültetnek ki. Folytatás »
2010. május 21. hírek
2010. május 21. péntek
Szerkesztő: Bakos Ágnes
47,7 millió forint – ennyit nyert a térségi könyvtárfejlesztési összefogás, amely hivatalosan csütörtökön vette kezdetét és az olvasási és digitális kompetenciák javítását tűzte ki célul. Folytatás »
2010. május 20. hírek
2010. május 20. csütörtök
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Megkezdődött a fák kivágása a körmendi Szabadság téren – tájékoztatott Gombásné Nardai Ibolya, jegyzői feladatokkal megbízott aljegyző. Folytatás »
2010. május 19. Hírek
2010. május 19. szerda
A szerkesztő: Varga László
Segélyakciókat hirdettek a karitatív szervezetek az árvízkárosultak megsegítésére. Vas megyét elkerülte az özönvízszerű esőzés, az ország északi és déli területein azonban még mindig súlyos a helyzet. Folytatás »
2010. május 17. hírek
2010. május 17. hétfő
Szerkesztő: Bakos Ágnes
Vasárnap estére elcsitult a vihar Vas megyében, utoljára fél11kor vonultak fakidőléshez a sárvári tűzoltók. Személyi sérülés nem történt az egész megyében, a csapadék nem okozott gondot és tűzeset sem volt – tudtuk meg a katasztrófavédelem ügyeletén. Folytatás »
Műsorrend-változás 2010. május 16-án
2010. május 16. vasárnap
Kedves Hallgatók,
az este 6-tól hallható élő ASE – Körmend kosármeccs-közvetítés miatt a vasárnapi műsorrend az alábbiakban változik:
- 15:00 Hírek
- 15:03 Rockszrtáda 1-2. rész
- 17:00 Hírek
- 17:15 Heti helyi hír- és sportösszefoglaló
- 18:00 – 20:00 Élő kosármeccs közvetítés
- 20:00 Hírek
- 20:03 Hip-hop Magazin 1-2 rész
- 22:00 Hírek
- 22:03 Zsuffa Péter Jazzklub (az első órában mini Starsky és Hát Jazzklub)











