2010 március archívuma
2010. március 31. hírek
2010. március 31. szerda
A mikrofonnál: Varga László
Az elmúlt héten is folytatódott a „Közbiztonsági Háló” országos program melyet 2010.márciusától ismét elindított a rendőrség. Vas megyében az ellenőrzések során – március 22 és 28. között megyeszerte 119 dokumentált rendőri igazoltatás történt, Folytatás »
2010. március 30. hírek reggel
2010. március 30. kedd
Összesen 291 millió forintból valósítja meg az Őrségi Nemzeti Park az „Őrségtől a Vendvidékig” című turisztikai projektjét, a költségekhez 247 millió forintot nyert az igazgatóság – tájékoztatott a támogató, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. Folytatás »
Zarándoklat Rómába
2010. március 29. hétfő
Az utazás időpontja: 2010. július 12-18. 7 nap 6 éjszaka.
Szervező: Takó Gábor: 30/300-16-61
Lelki vezető: Császár István atya.
Nagy ajándék a kicsiknek
2010. március 29. hétfő
Húsvéti, tavaszi készülődéssel telnek az elmúlt hetek a Körmendi Kulturális Központban. Az április 2-3-ra meghirdetett húsvéti programok látogatói, s a város nem várt ajándékot kapott…
Borongós, keserű napokon azt szoktuk mondani, mesék márpedig nincsenek, a XXI. század az üzlet, a racionalitás, a farkastörvények kora. Aztán történik valami, és megnyugszunk: van élet a racionalitáson túl, sőt, igazán élet talán csak ott van, ahol lélek, meseszerű történés van a hétköznapokban…
Az úgy volt, hogy Lorenzo Fiore barátokra lelt Körmenden, megismerte, megszerette a várost, s az itt élőket, a magyar szavak ízét, a Batthyány-kastély levegőjét. Az augusztusi Körmendi Napok rendezvénysorozaton Czvitkovics Gyula alpolgármester úrral kezet fogva, összemosolyogva újabb szállal erősödött a barátság, aztán jött az ősz, a tél, e-mailek jöttek, telefonhívások mentek… Épp csak elolvadtak az utolsó hóbuckák, amikor az alpolgármester úrhoz megérkezett a felajánlás, hozna egy csokitojást a kedves, mosolygós Lorenzo. 30kg-osat… Nem, kedves olvasó, nem írtam el! Igaz, Czvitkovics úr is azt hitte először, az olasz-magyar kommunikációban állt be némi zavar. Aztán kiderült, a tojás valóban 30 kg, majdnem olyan magas, mint egy nagyobbacska kamasz, gyönyörű, piros a papírja, sárga a masnija, és ajándék. Barátságból, szeretetből, no meg csokoládéból.
Így történt hát, hogy a Batthyány-kastély Színházépületének Aulájába beköltözött március 27-én a termetes csokitojás, s vele a húsvéti hangulat. Lorenzoval együtt érkezett Leonardo Bernardi, aki hallva barátja nemes gesztusáról sok-doboz finom, olasz kaláccsal társult a programhoz, kívánva ezzel a körmendieknek szép húsvétot, egészséget, békességet.
Ez a mi körmendi mesénk vége, akár azt is írhatnánk, aki nem hiszi, járjon utána. De inkább arra invitálunk mindenkit, hogy április 3-án, 10 órakor jöjjön el a Színház Aulájába, s törjük fel együtt a tojást!
Húsvéti Nyusziváró a Batthyány-kastélyban
2010. március 29. hétfő
Húsvéti, tavaszi készülődéssel telnek az elmúlt hetek a Körmendi Kulturális Központban. Az április 2-3-ra meghirdetett húsvéti programok látogatói, s a város nem várt ajándékot kapot…
2-án 15 órától az állatsimogatóban nyuszik, bárányok várják a látogatókat, s bár ezen a napon 17 órakor zárulnak a programok, másnap, szombaton délelőtt folytatódik a húsvéti játszóház.
Pénteken délután 15.30-kor az Evangélikus gyülekezet bábcsoportja A ravasz rokon című bábelőadással kedveskedik a gyerekeknek, majd Kálóczi Gyuri bácsi tanít kicsiknek, s nagyoknak tavaszköszöntő húsvéti énekeket 16.15-től. Gyuri bácsi neve a népzenét szeretők előtt évtizedek óta jól ismert, hisz a sárvári Regős együttes vezetője, a zenekart és a Béri Balogh Ádám Táncegyüttest régi szakmai, s baráti szál fűzi össze.
Szombaton 9.30-kor nyit az állatsimogató, az udvari programokat ezen a napon a Régió Egyesület népi játékai és a Batthyány Lovasbandérium lovai, lovasai is színesítik. 10 órakor az óriás csokitojás feltöréséhez várnak segítőket a szervezők, majd a Várkertbe indulhatnak a túrázni vágyók az Őrségi Nemzeti Park munkatársainak szakvezetésével. A kézműveskedni szeretők is találnak maguknak való foglalatosságot, tojásfestéssel, tavaszi díszek készítésével kínálják a BBÁ és a Kulturális Központ munkatársai a kicsiket, s nagyobbacskákat. Tojáskeresésre, csokitojás gyűjtés versenyére a Körmendi Ifjúsági Önkormányzat játékmesterei várják a családokat, a diákok minden évben vidáman töltik a húsvétot, szándékuk szerint a nagyközönségnek is igyekeznek majd átadni valamit a jó hangulatból.
Ahogy az húsvétkor szokás, kakaóval, friss kaláccsal kínálják mindkét napon a vendégeket a szervezők a 13 órai programzárásig.
Szép húsvétot kívánunk!
Kupakgyűjtéshez csatlakozik a GYSEV
2010. március 29. hétfő
Kupakgyűjtéshez csatlakozik a GYSEV. Az osztrák-magyar vasúttársaság beteg gyerekeken szeretne segíteni, ehhez pedig soproni, csornai, büki és szentgotthárdi állomásán kupak-gyűjtőpontokat állított fel a napokban. Folytatás »
2010. március 29. hírek reggel
2010. március 29. hétfő
Ferencz Gyula, a Fidesz-KDNP-Polgári Összefogás Körmendért jelöltje kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett Körmend 2. számú választókörzetének képviselője, a vasárnap tartott időközi választás eredménye szerint. Folytatás »
2010. Március 28. hírek
2010. március 28. vasárnap
A mikrofonnál : Varga László
Kibocsátó ünnepség volt a Körmendi Rendészeti szakközépiskolában szombaton délelőtt. Elsőként a tiszthelyettesek tettek esküt. 163 tanuló végzett ebben az évfolyamban, többen kitüntetésben is részesültek. Folytatás »
2010. március 27. hírek
2010. március 27. szombat
A mikrofonnál: Varga László
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Körmenden. Városunkban azért kell időközi választást tartani, mert a 2-es számú választókörzet egyéni képviselője elhunyt. Folytatás »
2010. március 28. LÁTÓSZÖG magazin!
2010. március 26. péntek
Ezen a héten is jelentkezik a Látószög, a Rádió 8 Körmend közéleti, közszolgálati magazinja!
Témáink:
Változások az alkalmi munkavállalásban: megszűnik a „kiskönyv”. Bicsák Jenő, a körmendi munkaügyi kirendeltség vezetője tisztázza a részleteket, tudnivalókat a Látószög magazinban.
Körmendi önkénteseket is keres a Magyar Vöröskereszt. A Vas megyei szervezet szociális munkák ellátáshoz toboroz önkénteseket – erről nyilatkozik Vinczéné Kenedli Csilla, a Magyar Vöröskereszt Vas megyei igazgatója.
A tavaszi nagytakarítás után már a húsvétra készül a körmendi Rábán Túli Közhasznú Egyesület. A szervezet szóvivője, Nagy Gábor számol be a részletekről.
Körülbelül 800 általános iskolás diák tanul római katolikus hittant Körmenden, ez viszonylag soknak számít – erről is beszél, az eheti magazinban Németh Zoltán, a körmendi Szent Erzsébet templom plébánosa.
Amilyen ködös a március, olyan lesz a csapadék mutatója is – legalábbis egyen népi feljegyzések szerint, amelyek már az áprilisi időjárásra is utalnak. Hogy ez mennyire lehet igaz Körmend környékén, Vas megyében, arról is nyilatkozik Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője.
Nem utolsó sorban zene! A Látószög magazinban hallhatják ezeket a dalokat:
- CHAKA KHAN – I FEEL FOR YOU
- ERIC CLAPTON – CHANGE THE WORLD
- SUPREMES – YOU CAN’T HURRY LOVE
2010. március 26. hírek reggel
2010. március 26. péntek
Körmenden is sötét lesz szombaton: városunk is csatlakozott a Föld Órája elnevezésű rendezvényhez. A klímaakció menete szerint, március 27-én, este kilenc órakor világszerte lekapcsolják egy órára a világítást, ezzel kifejezve elkötelezettségüket a klímavédelem és a környezettudatosság iránt. Folytatás »
2010. március 25. hírek reggel
2010. március 25. csütörtök
A szerkesztő: Bakos Ágnes
Nyert a Körmend a Falco ellen a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, azonban az első meccsen elért eredményének köszönhetően a szombathelyi csapat így is kiharcolta a legjobb négy közé kerülést. Folytatás »
Kosármeccs közvetítés
2010. március 24. szerda
Ma 18:30-tól a szombathelyi Arénából.
Az ismétlés ma 23:20-tól hallható.
Riporter: Ferencz Krisztián
Véradás
2010. március 24. szerda
Április 1-jén, csütörtökön várja a Vöröskereszt körmendi szervezete azokat, akik így tudnak segíteni embertársaikon.
Helyszín: a színház aulája
Időpont: 2010. április 1., 9-16 óráig
![zeusz[1]_1](http://radio-kormend.hu/wp-content/uploads/zeusz1_1-724x1024.jpg)









