A rádióról
A rádió története
Személyes okok miatt született meg a rádió. Magam, aki eredetileg budapesti vagyok, családi okok miatt gyakorta látogattam el Körmendre. Feltűnt, hogy a városban és környezetében helyi műsorszolgáltató nem működik, sőt nem is hallható. Úgy éreztem, ez a közösség „megérdemel” egy saját fórumot, ahol hallathatja szavát, az ő ízlésének megfelelő zenéket játszanak, a hírek és információk jobban eljutnak hozzájuk, mint az országos nagy rádiókból. Ne feledjük, mégiscsak majd’ 25.000 emberről van szó!
Ezért tehát – még 2005-ben – kérvényeztük az ORTT-nél, hogy terveztessen frekvenciát Körmendre. Hosszú várakozás után kiírták a pályázatot, amelyet 2007 őszén megnyertünk. Innen elkezdődtek a szervezési munkálatok: stúdióhelyiséget kellett keresni, technikai eszközöket beszerezni, s nem utolsó sorban a „személyzetet”, azaz a rádió alkotó gárdáját kellett összeverbuválni.
Itt szeretnénk külön köszönetet mondani Fábián Zoltánnak és Szelényi Istvánnak, az Audmaxbroadcast Kft. munkatársainak, akik szakértelmükkel, rengeteg munkájukkal, türelmükkel és emberségükkel segítették az új médium világrajöttét. Kapcsolatunk velük azóta is folyamatos, talán nem sértjük meg őket azzal, hogy barátinak is nevezzük.
Persze Körmend városa is sokat segített, hiszen tőlük béreltük az első másfél évben a stúdióhelyiséget. Ma már új helyen lakunk, nem sokkal távolabb az első helytől és persze itt is nagyon jól érezzük magunkat, ahogy mondani szokták, belaktuk.
2008 eleje a műszaki megvalósítással, pályázatírással és munkatárs-kereséssel telt. Április elejére már csaknem kész volt a stúdió és voltak már jelentkezők is, akik nálunk, velünk szerettek volna dolgozni. A legtehetségesebbekből kis tanulócsoport alakult.
Ismét köszönetnyilvánítás: ezúttal Domokos Lajosnak, a Teleschola iskola igazgatójának, aki hajlandó volt szabadidejében többször is eljönni Budapestről Körmendre és médiatréninget tartani a jövendő munkatársaknak. Tanításaiból a mai napig profitálunk, sőt, ő lett a „rádió hangja” is.
S ne maradjon ki a sorból az adóberendezés guruja, Dombi István sem, aki a Háttéripari Kft. vezetője és munkatársaival Bajáról jött el, hogy – vérprofin – felszerelje az antennákat és a hozzá tartozó sok kütyüt.
És persze hálásak vagyunk Hidegkúti Istvánnak is, aki szintén eltöltött néhány álmatlan éjszakát miattunk (azóta is néha), merthogy ő a rendszergazdánk.
Mindezen előzmények után egyre izgatottabban vártuk 2008. május 15-ét, amikor reggel 6 órakor a Himnusz után megszólalt hivatalosan is Varga Laci: „Itt a Rádió 8 Körmend, a 99,8 Megahertzen, jó reggelt kívánunk!”
Azóta talán a reggeli drukkot néha az álmosság váltja fel, de azon vagyunk, hogy a hallgatónak mindig frissen tálaljuk az „Első kávét”.
A kezdeti botladozások után mostanra mindenki rutinosan kezeli a technikát, az induló csapat is kicsit átalakult, voltak, akik nem bírták a tempót és lemorzsolódtak, de a krém maradt és persze a hallgatók is megismertek minket. Számunkra első helyen áll a hallgató, így véleményére, javaslataira, kérésére, szokásaira a legteljesebb mértében igyekszünk odafigyelni. Hiszen egymásért vagyunk!
A hallgatói szokások megismerése, de ne tagadjuk, a nehéz gazdasági helyzet miatt is a rádió vezetése komoly lépésre szánta el magát: 2009. júniusától helyi, közfeladatokat is ellátó kereskedelmi rádióvá alakultunk, s azóta ebben a struktúrában folytatjuk működésünket. Gyakran kérdezik tőlünk, kinek is szól a Rádió 8 Körmend? Nos, szeretnénk, ha nem csak a sokat hangoztatott „kereskedelmileg értékes 18-49-es” korosztály, hanem mindenki, nullától kilencvenkilenc évesig társának tartana bennünket. Számtalan műsorunk, reméljük, ezt bizonyítja.
Réz Dániel
főszerkesztő
Műsorvezetők, munkatársak
Bérczi Pál
Sziasztok! Bérczi Pál vagyok. 1972 szeptemberében láttam meg a napvilágot Vácott. Nem kis termetem ellenére az ősök ügy döntöttek, hogy megtartanak :) !! Négy év múlva Körmend felé vettük az irányt. Mondhatnám hip – hop, felcseperedtem....
Boros Ferenc
Olyanok vagyunk, mint a pók. Szőjük az életünket, és a hálónk mentén mozdulunk. Nálam ez a háló a filmezés felé orientálódott! Már kisgyermek koromban beszívott a média világa amikor az iskolarádió oszlopos tagja lettem. Középiskolás...
Dj Ewing
DJ Ewing : Zenei Szerkesztő , Műsorvezető 1977.04.30.-án Szabó László néven láttam meg a napvilágot. Gyermekkorom legkiválóbb éveit az elektrotechnika valamint az amatőr rádiózás jegyében töltöttem. Már korán aktív érdeklődést...
Farkas Saci
A 2011 elején indult JazzJuice című műsor társműsorvezetője. Ő és Zsuffa Péter főznek-esznek a Rádió 8 Körmenden minden szombaton délután 3-tól. És a koszt nem romlik meg! Úgyhogy az ismétlést hétfőn délután 4-től meghallgathatják. Közben...
Mészáros Árpád
Mészáros Árpád vagyok. Nős, két felnőttkorú gyermek édesapja. Fiatalságom a rock születésében és stílusirányzatainak kiteljesedésében telt. Egy olyan zenei műfaj adta meg mindig a jókedvem alapjait, aminek hallgatása és a nagy előadók...
Réz Dániel
Üdvözlet! Én vagyok az állomásfőnök. Persze én is kisgyerekként kezdtem, de már akkor is - még szalagos, később kazettás magnóval - "rádióműsorokat" készítettem. Felvettem például, hogyan készíti édesanyám a karácsonyi ebédet...
Szabó Ferenc
Tanító, közoktatás-vezető, újságíró, a magyar kultúra lovagja. A zene meghatározó az életemben folyamatosan szól mellettem, de az igazi kikapcsolódást az jelenti számomra, ha a fejhallgatóból csilingelnek a gitárok húrjai. A hanglemez-...
Zsuffa Péter
Volt már olyan, hogy jött ötletem. aztán az is előfordult, hogy megvalósítottam. Diplomám szerint tanár vagyok, ami azért fordulhatott elő, mert egy ideje abból élek, amit régen a gimnáziumomban vagy még elnéztek nekem, vagy csak megtűrtek....

































