A mikrofonnál: Varga László
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Körmenden. Városunkban azért kell időközi választást tartani, mert a 2-es számú választókörzet egyéni képviselője elhunyt. A képviselői posztra négyen pályáznak, valamennyi jelöltet pártok, illetve civil szervezetek jelölték. A körmendi 2-es számú választókörzetében több mint ezren járulhatnak majd a szavazóurnához.
Szombaton tartják az idei Föld Óráját. A nemzetközi kezdeményezés Sydney-ből indult és két éve vált világméretűvé. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményének célja, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. Vas megyéből eddig Körmend Répcelak és Ják csatlakozott az akcióhoz, illetve a celldömölki városi általános iskola.A városok, falvak mellett a magánszemélyek között is egyre népszerűbb a klímaakció, hiszen elektronikus képeslapból is már több mint 50 ezret küldtek el a Föld Órája honlapján keresztül. Balogh Alexandra elmondta, hogy ebben az évben a Budai Vár teraszán rendezvényre is hívják az érdeklődőket. Miután a meghívott vendégekkel közösen – Kulka János, Szabó Győző és a főváros képviselője – lekapcsolják Budapest fényeit, tűzzsonglőr-bemutatót és közös dobolást is tartanak a sötétben.Körmenden egyébként az Olcsai téri, a Hősök parkjának az Evangélikus és Katolikus templomnak és a Szabadság téri Mária szobor diszkvilágításának lekapcsolásával csatlakoznak.
A Vas megyei közgyűlés 35 napirendi pontban tárgyalta meg aktuális feladatait. Meghatározó volt az az állásfoglalás, mely szerint mielőbb fejleszteni kell a 86-os és 84-es útvonalakat illetve a körmendi elkerülő szakaszt is sürgősen el kell készíteni.
Sport
Nyíregyházán játszik ma este 6 órától a Mjus fortress Körmend Nb1-es férfi kosárlabda csapata. Városunk csapata szerdán Szombathelyen győzött a Falco ellen kupamérkőzésen bár nem lehettek teljesen elégedettek mivel így is kiestek a kupából. Szoros, izgalmas mérkőzést játszott a Nyíregyháza és a Körmend városunkban. Az utolsó pillanatig nyílt maradt a találkozó, végül a Mjus Fortress Körmend nyert. A Nyíregyháza nem lebecsülendő ellenfél. A házigazdák a nyolc közé már nem juthathatnak, a légiósaik közül pedig Wiley már távozott, ám így sem gyengültek nagyon hiszen a múlt héten a Kaposvárt 30 ponttal verték. A távolság miatt a piros-feketék már péntek délután útra keltek, és szombat délelőtt a helyszínen dobóedzést tartottak.
A mérkőzést a rádió 8 Körmend élőben közvetíti.
Vereséget szenvedett a szombathelyi Haladás. Tegnap este a bajnok esélyes Videoton otthonába látogatott a szombathelyi csapat. A Debrecennel folytatott bajnoki versenyfutás miatt a Videoton a 20. forduló nyitómeccsén, a Haladás ellen sem hibázhatott, a Hali-nak pedig a kiesés elkerülése miatt folytatott harcban lett volna fontos pontot vagy pontokat szerezni. Az első 3 gól előtt egyaránt Andic lövése okozott bonyodalmat: elsőként Guzmics lőtte a saját kapujába a légiós labdáját (1-0), majd 3 percen belül Nikolic lőtt a kapuba kétszer egy-egy kipattanó labdát (3-0). A fordulást követően megőrizte mezőnyfölényét a hazai csapat, sőt, Guzmics újbóli öngólját követően már 4-0 állt az eredményjelzőn. A Haladás egyébként, ami erejéből tellett, azt megtette. Ennek köszönhető, hogy a lefújásig még Tóth Péter – büntetőből -, majd Oross Márton – egy távoli lövésből – is betalált, így 4-2 lett a találkozó végeredménye.











