2010. március 26. hírek reggel


Körmenden is sötét lesz szombaton: városunk is csatlakozott a Föld Órája elnevezésű rendezvényhez. A klímaakció menete szerint, március 27-én, este kilenc órakor világszerte lekapcsolják egy órára a világítást, ezzel kifejezve elkötelezettségüket a klímavédelem és a környezettudatosság iránt. Eddig 100 hazai település csatlakozott az akcióhoz, köztük Körmend és még egy Vas megyei település: Répcelak.

Honlap-fejlesztésre készülnek a nádasdi internetes oldal szerkesztői. A tervezett új menüpontban a helyi szolgáltatók, szállás és vendéglátóhelyek, kereskedelemi egységek mutatkozhatnának be, illetve minden helyi vállalkozó. Várják a jelentkezéseket a nádasdi Teleházban.

Már lehet jelentkezni az Osztrák-Magyar Nyári Egyetemre, amelyet a Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugor Tanszéke és a Nyugat-Magyarországi Egyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központjának Uralisztikai Tanszéke közösen szervez. Osztrák, illetve magyar egyetemi és főiskolai hallgatók jelentkezhetnek. A nyári egyetem idén július 4. és 23. között lesz, és olyan 35 év alatti diákoknak szól, akik magyar/német nyelvtudásukat szeretnék fejleszteni. Az ösztöndíjakra a magyar hallgatók közül a nem német szakos, első diplomájukat szerző hallgatók pályázhatnak. A nyári egyetem közel 18 éves hagyományra tekint vissza: az első években Keszthely, majd Szeged, idén hetedik alkalommal pedig Szombathely ad otthont a kurzusnak.

Körülbelül 800 általános iskolás diák tanul római katolikus hittant Körmenden, ez viszonylag soknak számít – nyilatkozta rádiónknak Németh Zoltán. A körmendi Szent Erzsébet templom plébánosa kiemelte azt is: az alsósok 90%-a tanul római katolikus hittant, és nem körmendi specialitás, de itt is jellemző, a felsőbb osztályokban a visszaesés.

Nagyböjti Lelkigyakorlat kezdődött csütörtökön Körmenden. A Szombathelyi Egyházmegye tájékoztatása szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban zajlik a háromnapos lelki gyakorlat, szombatig.

Szombathelyre is jutott az egyik pénzintézet adományából. A Szivárvány Óvodába vittek mintegy 100 játékot a cég vasi képviselői. A játékokat a dolgozók gyűjtötték össze és a cég sajtóközleménye szerint a támogatott szombathelyi oviba 170 gyermek jár, ezért nagyon sok játszóeszközre van szükség

Őrségi gyümölcsfafajták mutatkoznak be Őriszentpéteren. Illetve a gyümölcsfaoltás rejtelmeit is bemutatják, szakértők a hétvégén. A Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont, “Gyümölcsoltó Boldogasszony nyomában…” című programjának az őriszentpéteri, Árpád-kori templom mellett lévő Csörgőalma gyümölcsöskert ad helyet. Részletek az onp.nemzetipark.gov.hu internetes oldalon.

Az Őrségben egyébként a húsvét a répából és káposztából készült ételekről –is- szól majd. Hagyományteremtő céllal rendezik az első Gasztronómiai Napok Pityerszeren című programot április negyedikén és ötödikén.

Alig van pár nap márciusból, de még lőnek Nádasdon. Március utolsó napján tart éls lőgyakorlatot a Nádasd-Hegyaljai lőtéren, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola. A hónap utolsó napján reggel 8 órától délután 5 óráig tart majd a gyakorlat, a balesetek megelőzése érdekében érdemes elkerülni a lőteret – tájékoztatott Gombásné Nardai Ibolya, jegyzői feladatokkal megbízott aljegyző.

Pályán a Haladás: a szombathelyi NB1es labdarúgócsapat a bajnokság eheti, huszadik fordulójában a Videotonhoz látogat. A meccs ma este hét órakor lesz, a szombathelyi csapat a tizenharmadik, ami ellenfele a második a tabellán. 

Vissza