2010. május 19. Hírek


A szerkesztő: Varga László

Segélyakciókat hirdettek a karitatív szervezetek az árvízkárosultak megsegítésére. Vas megyét elkerülte az özönvízszerű esőzés, az ország északi és déli területein azonban még mindig súlyos a helyzet. Átszakadt a gát Edelényben és Vásárosdombón, Miskolcra önkénteseket várnak a Sajó áradása miatt. Az eddigi mintegy 13 ezer bejelentés alapján becslések szerint összesen 4-6 milliárdos lehet az árvízkár. Az árvíz sújtotta területeken élőkön segít a Körmendi Plébániai káritász is. Elsősorban konzervet és ásványvízet vártak a Szent Erzsébet templomba 7 és 12 óra között. Az adományokat még ma elszállítják.

Műhelyalkotások a kistérség általános iskoláiból címmel nyílt kiállítás tegnap a Batthány Kastélyban a sala terrana galériában. Május 25–ig a Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Iskola az Olcsai – Kiss Zoltán és a Somogyi Béla valamint az egyházasrádoci a csákánydoroszlói és őriszentpéteri iskolák diákjainak alkotásait lehet megtekinteni.

Jelentősen emelkedett a Vas megyei szálláshelyek bevétele az első negyedévben. 2010. márciusáig több mint 12 százalékkal nőtt a szállásdíjból befolyt összeg. A számlát 32 százalékban üdülési csekkel egyenlítették ki a vendégek, összesen több mint 75 ezren üdültek megyénkben márciusig.

Sport

A bronzéremért száll harcba ma a Mjus Fortress Körmend NB I-es kosárlabdacsapata, miután nem sikerült a fináléba kerülniük. A Körmendi csarnokban ma este 18 órakor a Szolnok gárdáját fogadják a Rába-partiak. A párharc két győztes meccsig tart, így szombaton idegenben és ha szükséges jövő szerdán ismét Körmenden játszanak a piros-feketék. A mérkőzést élőben hallgathatják itt a 99.8-on.

Az NB I-es labdarúgó-bajnokság biztonságos és sportszerű befejezése érdekében módosult az időpontja az utolsó forduló mérkőzéseinek. Az MLSZ versenybizottsága megváltoztatta a kezdési időpontokat, a határozat értelmében az összes vasárnapi bajnokit azonos időpontban rendezik meg. A Szombathelyi Haladás-Paks mérkőzés így 18 óra helyett 17.30-kor kezdődik a Rohonci úton. 

Vissza