2010. június 29. hírek


Átszállították Győrből a szombathelyi kórházba azt a 21 éves férfit, akinek barátnőjét holtan találták közös albérletükben, a vasi megyeszékhely egyik lakásában. A fiatalember rendőri intézkedés elől menekülve szenvedett súlyos balesetet egy héttel ezelőtt, a 8-as úton. Azóta kómában van, a rendőrök nem tudják kihallgatni. Azzal kapcsolatban, hogy a fiatalembernek köze van barátnője halálához – a nyomozás érdekében – továbbra is hallgat a rendőrség.

Kollégium nem lesz, de körülbelül 20 fővel bővül a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola tanulói létszáma a következő tanévben – olvasható a Vas megyei fenntartású intézmények éves beszámolójában. A dokumentum szerint a körmendi szakképző iskola annak ellenére kedvezőbb beiskolázási adatokat tudott elérni, hogy a fenntartó a következő tanévtől kollégiumi ellátást nem biztosít az intézményben. Az elhelyezést igény szerint a Rendészeti Szakközépiskola biztosítja a tanulók számára. Az ősszel kezdődő tanévet 420 diák kezdi a Rázsóban, tavaly ez a szám 399 volt, nem mellékesen a 2003/2004-es tanévben több mint 620. Közben a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a beiskolázás 8 fővel alacsonyabb az előző évinél, a következő tanévben egy esti tagozatos évfolyamot indítanak.

Bezárt a bejcgyertyánosi óvoda. A megyei napilap beszámolója szerint a gyermeklétszám drasztikus csökkenése miatt került lakat a 15éves intézményre. Korábban egyébként a konyha bezárásával próbáltak pénzt spórolni, de elkerülhetetlen volt az utolsó tanévzáró.

Gördeszka-centrumot építene Vasváron a SZIVACS. A helyi ifjúsági szervezet a napokban adta be pályázatát, amely ha sikeres lesz, akkor a már meglévők mellé, új gördeszka-pálya elemet építenének, 50 négyzetméterrel növelve a jelenlegi pálya méretét. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium kiírásán még nincs döntés a támogatásról.

Az ovisoknak és a helyi általános- és középiskolásoknak a tanév ideje alatt ingyenes a fürdőhasználat Vasváron – a többi közt erről is döntött a képviselő testület a napokban. A diákokon kívül egyébként a helyben igazolt focisták és kosárlabdázók is ingyen úszhatnak a létesítményben, ők éves bérlettel sportolhatnak.

Bár még nem hivatalos, a FIBA Europe valószínűleg két szabadkártyát is ad Magyarországnak, eszerint a Körmend és a Szolnok egyaránt részt vehet ősszel az Eurochallenge sorozatban – írja a kosarinfo.com. Szabó-Forrai Zsolt, a MJUS-Fortress Körmend tulajdonosa azt nyilatkozta: hivatalos megerősítést még nem kapott a piros-fekete alakulat az indulásról, s hangsúlyozta azt is: üzletileg nem éri meg, de a csapatnak több okból is nagy szüksége lenne a nemzetközi kupaszereplésre. Egyrészt a minőségi meccsek, másrészt a szurkolók miatt.

Augusztus közepéig Körmend és Szentgotthárd között a vasútépítési munkálatok miatt vonatpótló buszok szállítják az utasokat. A változás a két Vas megyei város között az este 21 óra és reggel 6 óra között induló járatokat érinti.

Június 29.: Péter-Pál nap, az aratás kezdete, 1400.06.29. óta ezen a napon megszentelték az aratóeszközöket. Szent Péter apostol volt az első pápa, a pápák és halászok védőszentje. Szent Pál a nemzetek apostola, a laikus apostoli munka, “Actio Cattolica Cursillo” – mozgalmának védőszentje.  Szent Pál a nemzetek apostola, a laikus apostoli munka, “Actio Cattolica Cursillo” – mozgalmának védőszentje.

Vissza