2010. június 26. hírek


Szerkesztő: Bakos Ágnes

Felajánlja az idei budapesti augusztus 20-i tűzijáték ingyenes lebonyolítását egy szombathelyi vállalkozás. A tűzijátékokkal foglalkozó társaság a technikai hátteret és a szakembereket is biztosítaná. Céljuk ezzel, hogy ők is segítsék az árvízkárosultakat, úgy, hogy az országnak sem kell tűzijáték pártiakra és ellenpártiakra szakadnia – nyilatkozta a cég tulajdonosa. Mint mondta, ha az augusztus 20-i tűzijáték elmaradna, az a rendezvény vásárosainak is hátrányt jelentene. Egy internetes közösségi portálon indult el az a mozgalom, amely szerint az idei tűzijáték összegét fordítsák az árvízkárosultak megsegítésére. Emiatt döntött úgy a vállalkozás, hogy térítésmentesen bonyolítják le a tűzijátékot, így az eredetileg arra szánt összeg is eljuthat az árvízkárosultaknak. A cég hivatalosan még nem jelezte szándékát, de abban bíznak, hogy az engedélyeztetés és a területfoglalás költségeiben kedvezményt kapnak.

Az osztrák legfelsőbb bírósághoz fordulnak a tervezett heiligenkreuzi égetőmű ellen tiltakozók – írja a Népszabadság. Ha a törvény nem segít, akkor akár polgári engedetlenséggel is megakadályozzák a város közvetlen szomszédságába tervezett osztrák szemétégető megépítését – mondta Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere. Az osztrák fél a magyar aggodalmakat eltúlzottnak tartja, s úgy reagált: az égtőműben nem ártalmatlanítanak majd veszélyes hulladékot, s az ott alkalmazott korszerű technológia nem károsítja a környezetet.

100 ezer forint a helyi sportéletre és 100ezer forint az árvízkárosultaknak – a többi közt ezekről a számokról is döntött az őriszentpéteri városvezetés. Vas megye legkisebb városában a helyi képviselők az idén több nyilvános sportprogramot szeretnének a településen, erre hívták fel az idei esztendőre 100ezer forint önkormányzati támogatást kapott helyi sportegyesületet. Ugyanekkora összeget szavaztak meg az árvízkárosultak támogatására. Az összeg nagyságát jól jelzi, hogy a kisvárosban alig több mint ezren élnek, vagyis lakosonként közel 100 forinttal segítenek az Őrség központjából. A testületi ülésre egyébként másként is hatással volt a keleti országrész árvízhelyzete: a képviselők nem hallgathatták meg a körmendi rendőrség tavalyi évi összegzését, mivel az illetékesek épp az árvízi védekezésben dolgoztak.

Átszervezések a szombathelyi katolikus egyházmegyében. Veres András megyéspüspök több áthelyezésről is döntött, a változások augusztus 1. lépnek majd hatályba – tájékoztatott az egyházmegye. Az átszervezések Körmend környéki plébániákat nem érintenek. A többi közt Sárvár, Kőszeg és Szombathely lelkipásztorai kapnak új lehetőségeket.

A Körmend biztosan indulhat a nemzetközi porondon – erről döntött pénteken a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. A férfitagozat szabályzata bajnoki sorrendhez köti az indulást. A FIBA egy szabadkártyát adott a magyar szövetségnek az Eurochallenge sorozat selejtezőjébe, ám határozott indulási szándékot két klub jelzett: a Körmend mellett a Szolnok. Az elnökség úgy határozott, levelet ír a nemzetközi szövetségnek, amelyben két magyar csapat határozott indulási szándékát jelzi, és kér egy másik szabadkártyát is. Ugyanakkor a versenykiírásnak megfelelően a bajnoki rangsorban előrébb végzett Körmend csapatát javasolta a már megkapott szabadkártyára, és így a selejtezőben való indulásra – foglalta össze a Nemzeti Sport. Közben a testület úgy döntött, nem emeli a bajnokságok nevezési díjait a 2010–2011-es bajnokságban. Amatőrvonalon több csökkentésről is határozott a szövetség, ezzel is könnyítve a csapatok helyzetét.

Kocsis Tamás elhagyja Körmendet – tájékoztat a klub. Bár az eggyütes szerette volna megtartani a szurkolók körében is népszerű játékost, egy a korábbinál sokkal kedvezőbb szerződést kínálva neki, a játékos mégis a távozás mellett döntött és várhatóan a Salgótarján csapatában folytatja karrierjét. Ezúton kívánunk sok sikert neki – fogalmaz a csapatvezetés.

Duplán vezettek a körmendiek, de lecsúsztak a dobogóról: A múlt hétvégén rendezett Megyei Horgász Csapatbajnokságon, a délelőtti forduló után, a legjobb fogási eredményt Horváth Sándor a Körmendi Határőr HE csapattagja érte el közel 13kilogrammos fogással. Nagyon szoros eredménnyel, de a Körmendi Határőr csapata vezetett 17 ponttal, mögöttük azonos pontszámmal a Körmendi Munkás HE és az Elektromosok SHE II. csapata állt az elméleti dobogón. Aztán átrendeződött a sor: a körmendi versenyzők nem tudták hozni remek formájukat így lecsúsztak a dobogóról a vasárnapi megmérettetésen. A csapatbajnokság idei győztese a Vas megyei Savaria Horgász Egyesület I. csapata lett.

Horgászati tilalom lesz Gersekaráton. A Magyar Országos Horgász Szövetség megbízásából a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezi meg a Milo-Mahor Kupát és az Országos Horgász Csapatbajnokság egy fordulóját. A Milo- Mahor Kupa miatt június 27-én a (vasárnap) 7 órától – 18.30 óráig általános horgászati tilalom lesz a Gersekaráti Sárvíz-tavon kijelölt versenypályán. Az Országos Horgász Csapatbajnokság verseny miatt a Gersekaráti Sárvíz-tavon  korlátozott horgászati tilalom lép életbe a versenypálya területén június 28-tól (hétfő) – július 01-ig (csütörtök), majd július 02. (péntek) 8.00 órától – 2010. július 04. (vasárnap).

II. Németh Pál Emléknapot rendeznek ma, Szombathelyen. A tavaly januárban elhunyt világhírű mesteredző emlékére alapított rendezvényen, a vegyes-páros kalapácsvető versenyen szombathelyi és veszprémi sportolók mérik össze erejüket.

Vissza