2010. június 15. Hírek


 Szerkesztő: Varga László

Újabb történelmi csúcsot érnek el a héten az üzemanyagárak azzal, hogy emeli szerdán bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Az emeléssel a gázolaj átlagára 326 forintra, a benziné 343 forintra emelkedik. Vas Megyében a legolcsóbb 95-ös most 336, a dízel 317 forint literenként. A kutak áraiban sokszor 20 forintos eltérés is lehet.

Kitört a nyári szünet. Körmenden is rengeteg diáknak kezdődött meg a két és fél hónapos szabadidő. Szabó Ferenc Körmend város kultúráért és oktatásért is felelős alpolgármestere elmondta reméli, hogy a szülők megfelelően oda tudnak figyelni gyermekeikre. Városunk alpolgármestere kérdésre válaszolva elmondta, jobb lenne, ha a mai fiatalok is sokat olvasnának és inkább a könyvet választanák több esetben az Internet helyett. A legfontosabb pedig a gyerekek biztonsága a nyári szünetben is.

Megváltozott a polgármesterek és önkormányzati képviselők választását eddig szabályozó jogszabály. A korábbinál kisebb létszámú testületek megalakulását teszi lehetővé az aprófalvaktól a fővárosig. A legkisebb, azaz a 100 lelkesnél kisebb tagú településen két képviselő megválasztására nyílik lehetőség. Budapesten csaknem a felére csökken a jelenlegi hatvanhét tagú testület létszáma. A 10 ezer lakosú településen egyéni listás választás lesz. Az ennél nagyobb településeken mint a milyen Körmend is megmarad a vegyes választási rendszer. Vagyis a képviselők többségét egyéni választókerületekben választják, s a töredékszavazatokkal is lehet mandátumhoz jutni. Egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1 százaléka ajánlott.

Áprilisban gyorsult az építőipar visszaesése, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az ágazat termelése közel 16 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Idén az év első négy hónapjában a termelés 12 százalékkal volt kisebb, mint egy éve. Vas megyében márciusig 13 százalékos volt a visszaesés.

„Az év ökoturisztikai létesítménye 2010” – pályázaton a legjobb látogatóközpont díjat kapta a kőszegi Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont. A statisztikák alapján egyébként emelkedik a hazai nemzeti parkok látogatottsága. 2009-ben majdnem 10%-kal több látogatót regisztráltak, mint egy évvel korábban, ez 1,4 millió vendéget jelent.

Megteltek a hétvégén a vasi fürdők. A gyógyfürdők közül Büköt 3 ezren, Sárvárt 2500-an választották egy-egy napon, a hétvége során.

Vissza