2010. Július 30-31. Hírek


Szerkesztő: Varga László

Múlt héten zajlott városunkban az első Borsodi Alterába könnyűzenei fesztivál és motoros találkozó. Mint arról korábban már beszámoltunk a rendezvény sikeres volt és beváltotta a hozzáfűzött reményeket, többek között azt is, hogy vitte városunk jó hírnevét az egész országban, mondta el Hegedűs László főszervező a péntek esti Háttérben.

Telephely-fejlesztésre nyert a körmendi Müllex hulladékgyűjtő és -hasznosító vállalat Harasztifaluban. Az operatív program keretében kialakítanak egy új irodaépületet. A projekt kertén belül a telephelyen belüli anyagmozgatás hatékonyságának a növelése is cél. A telephely fejlesztés összköltsége 136 millió forint.

Csütörtökön temették el Ózdon azt a rendőrt, akit múlt hét pénteken halálra gázolt egy ámokfutó Budapesten. Az egyenruhások az egész országban, így Vas megyében  is a gyászszertartás kezdetekor egyperces néma tisztelgéssel emlékeztek szolgálatban elhunyt társukra. Radovic Dusan zászlóst a többszörösen büntetett, hosszú bűnlajstrommal rendelkező 28 éves férfi akkor ütötte el, amikor el akart menekülni a vele szemben intézkedő rendőrök elől. A vasi főkapitányságról hattagú küldöttség utazott a temetésre, a többiek ott rótták le tiszteletüket, ahol éppen fél háromkor tartózkodtak. Szombathelyen 2001. június 27-én halt meg két rendőr, mert felborult az autójuk, miközben egy bűnözőt üldöztek.

Jelmezes felvonulással történelmi napok kezdődnek pénteken Szentgotthárdon; a három napon át tartó rendezvénysorozatot a törökök felett 1664-ben aratott győzelem emlékére tartják. A színház előtti téren középkori történelmi és kulturális hagyományőrző egyesületek mutatkoznak be, néptáncegyüttesek lépnek színpadra. A gyermekek felfedezhetik Szentgotthárd római kori régészeti lelőhelyét, vagy elkészíthetnek egy 40 méter hosszú, történelmi témájú rajzot. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és Szentgotthárd városa nyolc éve rendezte meg az első történelmi napokat. A környező települések, nagyobb városok akkor már mind megemlékeztek a történelmük jelentősebb eseményéről, de Szentgotthárdon ez nem történt meg. Feledésbe merült az 1664. évi csata is, ezért az egyesület és a város úgy döntött, hogy ennek emlékére rendezi meg a történelemidéző eseményt, amely kulturális és idegenforgalmi szempontból is jelentős lehet a térségben.

Szolgálaton kívüli mentőápoló mentett életet , aki kerékpárja mellett eszméletlen állapotban találta a 74 éves férfit Szombathelyen a Paragvári úton. A születésnapját ünneplő férfi életét sikerült megmentenie a szakemberenek azzal, hogy a mentők kiérkezéséig megkezdte újraélesztését. A férfit kórházba szállították.

Betörtek az egyik toronyi csárdába. Az ismeretlen személy ajtót, ablakokat, illetve építési anyagokat vitt el az épületből. A lopással okozott kár közel két és félmillió forint. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Alig épül új lakás Vas megyében. A tavalyi 510 engedélyhez képest idén eddig 127-et adtak ki az építésügyi hatóságok. Az engedélyezett lakóépületek száma csupán 88 volt eddig 2010-ben. Az első félévben 250 új otthonba költöztek be az ingatlantulajdonosok, feleannyian, mint tavaly ilyenkor.

Ellopták a celldömölki temető fémkapuját. A sírkert bejárati ajtaja csütörtökön tűnt el. A lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök a helyszínei szemlén megállapították, hogy a 70×160 cm-es, fém lemezből készült ajtó eltulajdonításával 40 ezer forint kárt okozott az elkövető.

Három uszályról lövik majd fel az augusztus 20-ai tűzijátékot. A rendezvényt a Margit-híd és az Erzsébet-híd között tartják. A hossza várhatóan 19 perc lesz. A kormány a júniusi árvíz miatt visszafogattabb rendezvényt ígért – értesült a dunatv.hu. Mint ismert a tűzijátékot egy szombathelyi cég ajánlotta fel a kabinetnek.

Megszépül Répcelak belvárosa. A vasi városban már javában folynak a munkák, a legfontosabb változás egy központi, térkő burkolatú dísztér kialakítása lesz díszmedencével és szökőkúttal. Ezen a területen teljesen megújul a közvilágítási rendszer is. Az útépítésekkel együtt a zöldfelület rendezése, növénytelepítés is kiemelt szerepet kap. A felújítással az év végére készülnek el olvasható a város honlapján.

SPORT

Lengyelországba csábították Németh Istvánt írja a bb1.hu. Júniusban műtötték meg a MJUS-Fortress Körmend játékosát a rehabilitációja jól halad. – A héten már a gyógytorna mellett erősíteni is elkezdtem. Kipróbáltam a pilatest és úgy néz ki, hogy beválik a dolog. Konditermes gyakorlatokat is végzek, igaz egyelőre azt még csak óvatosan – mondta Németh az internetes portálnak.A játékos szerződése megengedi, hogy a szezonok közti szünetben szabadon eligazolhat külföldi csapathoz mint mondta egyik volt edzője megkeresete, hogy csatlakozzon hozzá Lengyelországba. Mivel azonban az alapozást nem tudná még végig csinálni, illetve arra az időre nem épülne fel, így vissza kellett utasítana az ajánlatot.

A magyar NB1 2010/2011-es szezonja pénteken indult a Ferencváros Paks mérkőzéssel , amelyet a fővárosi zöld fehérek nyertek meg 2-1-re. A Haladás  a sztárcsapat érkezése és a Szolnoki pálya felújítása miatt halasztást kért. Szeptember 5-én vasárnap este 6 órakor pótolják a találkozót.

Vissza