2010. Július 27. Hírek


A szerkesztő: Varga László

Nem változik az üzemanyagok ára ezen a héten - közölte piaci források alapján a holtankoljak.hu internetes portál. Ez azt jelenti, hogy a benzin átlagos ára 339,5 forint, míg a gázolajé 322 forint marad. A töltőállomások árai között azonban továbbra is nagy eltérések lehetnek, akár 30 forintos is. A legolcsóbb benzin literje Vas megyében 335, a gázolajé pedig 317 forint.

Az ‘egészség- és sportnevelés’ szerepel, ‘testnevelés’ helyett a Szentgotthárdi Oktatási Intézmény középtávú képzési tervében. A képviselő-testület javasatára változtatták meg az elnevezést. A tervben egyébként meghatározzák az intázmény iskoláiban indítandó osztályokat is. Ez szerint kéttannyelvű osztályt indítanak az Arany János Általános Iskola 1-4. évfolyamán.

Közeleg a parlagfű szezon. Szakemberek szerint már két hét múlva erősödhetnek a tünetek. Az elmúlt héten, feltehetően a kánikula következményeként, csökkent az pollenek mennyisége.

Kőszegi ostromnapok címmel 25 napos rendezvénysorozat kezdődik a Vas megyei városban; a program nyitányaként civilszervezetekből, önkéntes tűzoltó egyesületből verbuválódott védő és támadó csapatok augusztus 6-án újra játsszák Kőszeg ostromát. A csata az 1532-ben történt eseményeket elevenítik fel, amikor I. Szulejmán serege 25 napon keresztül ostromolta Kőszeg városát. Az ostrom alatt a helyi polgárok és a törökök elől északra menekülő horvátok fogtak össze, hogy megvédjék a várost. A “modernkori” ostrom alatt a történelmi arány felborul; míg az 1500-as években a maroknyi csapat szállt szembe a több tízezres török sereggel, most néhány százfős csapat harcol egymással. A csata – ahogy ezt a történelemkönyvekben már jó előre megírták – természetesen a várvédők fényes győzelmével zárul.

Szlovákiából, Ausztriából és Horvátországból is érkeztek vendégek a világ első jelmezes csúszdaversenyére. A bevételt az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. A sárvári fürdőben megrendezett versenyen ott voltak Batman, Superman és Elvis Presley hasonmásai, a gyermekek körében pedig a Pókember jelmez volt a legnépszerűbb. A versenyre 10.000 Ft-os támogatójegyeket is lehetett vásárolni, amelyekért ételt és italt kaptak a vendégek. A legdrágább belépő százezer Ft-ba került, amelyet egy bükfürdői vállalkozó vásárolt meg. Érdekesség, hogy 11 cég vásárolt olyan VIP jegyeket, amelyekért 10.000 Ft-ot kellett fizetni. Sokan ott a helyszínen ajánlották fel adományaikat. A sárvári fürdő 250.000 Ft-al toldotta meg az adományokat, így kereken félmillió forinttal támogatják majd a felsőzsolcai árvízkárosultakat.

Vissza