A szerkesztő: Varga László
Sikeres volt az első Borsodi Alterába könnyűzenei fesztivál. Hegedüs László főszervező azt mondta, lesz folytatása a Borsodi AlteRába Fesztiválnak, hiszen a rendezvény nullszaldós lett. A főszervező szerint nem csak a közönség, hanem a fellépők is remekül érezték magukat. Hege szerint nem csak a közönség, hanem a fellépők is remekül érezték magukat. A 30Y és a Vad Fruttik tagjai tegnap éjjel a látogatókkal együtt buliztak, a Quimby néhány zenésze pedig csütörtökön megmártózott a Rába folyó habjaiban. A zenekarok tagjai szinte kivétel nélkül segítették az első fesztivál szervezőit ötleteikkel és tanácsaikkal. A három napos körmendi rendezvény zárónapján az eső sem tudta elmosni a jó hangulatot, ezt a fesztiválon készült képek is tanúsítják. A galériák folyamatosan frissülnek a www.alterabafesztival.hu oldalon.
Több burgenlandi település polgármestere ellen nyomoz a kismartoni államügyészség „hivatali visszaélés” miatt. Az osztrák falvak vezetőit azzal gyanúsítják, hogy nem létező magyar diákok neveinek bejegyzésével próbáltak meg iskolát indítani községükben. A fiktív regisztrációtól az elöljárók azt remélték, hogy állami támogatást igényelhetnek a tanulók után.- Adta hírül az Hírtv.
Lezárják a 86 –os utat hétfőtől Szelesténél. Várhatóan augusztus 2-áig tart az építkezés az autósoknak az elkerülő szakasz megépítése miatt a 93-as kilométerkőnél kell kerülni. A teljes szélességében lezárt útszakasz előtt a 86-os 88-számú utak csomópontját igénybe véve lehet tovább haladni, a közlekedési táblák előre figyelmeztetik erre az autósokat.
A becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 412 millió forintért vállalta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) személyszállító- és teherkocsijainak osztott fővizsgáját, valamint fényezését a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. – a GYSEV hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésének az eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
SPORT
40 ezer néző volt kíváncsi az „új” Portóra, na meg persze a BL-selejtezőre készülő Sampra a Sárkány-stadionban, hatalmas hangulat fogadta a csapatokat, így a vendégek kezdőcsapatában helyet kapó vas megyei Koman Vladimirt is. A magyar középpályás ismét Antonio Cassano oldalán futballozhatott, mint ahogy a Bőcs ellen is. A beszámolók szerint az első játékrész igen mozgalmas játékot hozott – na meg három gólt is. A hazaiak szereztek vezetést Fernando révén, ezt Hulk egy hatalmas találattal toldotta meg három perccel később. Nem késett a genovaiak válasza, Cassano váltotta gólra a látogatók javára megítélt tizenegyest. A második félidőben – ahogyan az egy felkészülési meccsen szokásos – sorozatos cserék jellemezték a meccset. Hogy az edző mennyire komolyan számol Komannal, jól példázza, hogy a magyar válogatott légiós volt haladás játékos egészen a 76. percig a pályán maradhatott. Az eredmény már nem változott, a Samp 2-1-es vereséggel zárta a portói túrát.
Az idő rövidsége miatt már vasárnap találkozott Róth Antal az U21-es együttes előző szakvezetőjével, a felnőtt válogatotthoz kinevezett Egervári Sándorral. – Rövid időm volt a döntésre, de ilyen lehetőséget nehéz lenne visszautasítani – nyilatkozta a felkérésről Róth Antal, aki a Haladás kispadját hagyta ott a fiatalok kedvéért. – Egervári Sanyival csinálunk egy átadás-átvételt az U21-es együttest illetően, hiszen minél hamarabb meg kell kapnom az összes információt a csapatról és persze az ellenfelekről is. További konkrétumokról egyelőre nem tudott nyilatkozni a szakember, mondván előbb a szövetség illetékeseivel kell beszélnie. A magyar U21-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezők harmadik csoportjában szerepel, és öt mérkőzés után jelenleg a harmadik helyen áll. Amennyiben viszont megnyeri hátralévő három találkozóját, a többi eredménytől függetlenül továbbjut. A tíz selejtezőcsoportból a csoportelsők valamint a négy legjobb csoportmásodik lép tovább, a 14 együttes playoffban dönt arról, melyik 7 alakulat lehet ott a kontinensviadalon a rendező mellett.











