Jól sikerült az osztrák-magyar közös tűzoltási- és műszaki mentési gyakorlat Szombathelyen. Tegnap gyakorlatoztak közösen a szombathelyi és az oberwarti lánglovagok, a gyakorlaton veszélyes anyag jelenlétében kellett személyeket menteni és tüzet oltani. A nap során két szituációt kellett a beavatkozóknak megoldaniuk. Ellentétben az eddigi gyakorlatokkal, most nem a közös végrehajtáson volt a hangsúly. Inkább arra voltak kíváncsiak, hogy külön-külön végrehajtva a feladatot, milyen különbséget tapasztalnak a szakemberek. A szombathelyi tűzoltóság tájékoztatása szerint mindenki hasznos tapasztalatokkal gazdagodott, és persze mindenki látott a másik beavatkozásában valami olyat, amit alkalmazni tud egy hasonló eset kapcsán.
Vas megyei lány lett a balatonfüredi Anna Bál szépe. Kocsis Korinna 20 éves jákfai diáklány nyerte a 185. Anna-bált Balatonfüreden. Első udvarhölgye a 17 éves győri Borkai Petra, második a 19 éves balatonalmádi Piedl Anna lett. Az Anna-bál szépe az aranyalma mellé értékes Herendi-porcelánt ékszerutalványt és egy hetes törökországi utazást is nyert. A bál szépe elmondta: gyermekkori álma volt, hogy részt vegyen a bálon. A meghívást párjától kapta. Mivel kozmetikusnak tanul tervei között szerepel a szépségiparban dolgozni, akár modellként is. Szombaton rendezték a 185. Anna-bált Balatonfüreden. Az idei díszvendég Európa Kulturális Fővárosa, Pécs volt. A Duna Televízió idén is élőben közvetítette a rendezvényt, így most is a világ magyarsága szavazhatta meg a bálkirálynőt. Vasárnap délelőtt hagyományosan a 185. Anna- bál szépe és udvarhölgyei mutatkoznak be a Kisfaludy Színpadon, majd lovas huszár kísérettel sétakocsikáznak a városban
Ma kiderül, hogy ki nyerte az idei nádasdi Bagolytúrát. Ahogy arról már beszámoltunk, pénteken ismét jubiláltak a Körmend melletti Nádasdon. Idén rendezték meg 10 – szer a Bagolytúrát, ami egy éjszakai, ügyességi feladatokkal tarkított, 5 fős csapatok közti megmérettetést takar. A szervezők az eredményhirdetést ma délután fél 6 – kor tartják, ahol kiderül majd, hogy sikerült – e megvédenie első helyét a tavalyi győztes csapatnak, a Polgárőröknek, vagy tovább kell adniuk a Vándor Kupát.
147 gyermek jár várhatóan ősztől a vasvári óvodába, ezért 6 óvodai csoport indítását engedélyezte a képviselőtestület a közelmúltban. Az iskolában a következő tanévben az 1-8 évfolyamon 2 párhuzamos osztály indítását javasolták a döntéshozók, az alsóújlaki tagiskolában pedig egy osztályét, így a normál tagozaton összesen 16+1 osztály indulhat majd Vasváron. A képviselők a sajátos nevelési igényű tanulók számára egy osztály indítását engedélyezték a következő tanévre.
Néprajzi építőtábort szervez a Hegypásztor Kör az oszkói szőlőhegyen 15-25 éves fiataloknak augusztus közepén. A szervezők számítanak mindazokra, akik nem idegenkednek a félnomád körülményektől, érdeklődnek a népi építészethez kapcsolódó munkák iránt és szívesen sajátítanának el népi kismesterségeket. A vállalkozó kedvűek “cserébe” betekintést nyerhetnek a különböző népi mesterségekbe, így az aratásba, cséplésbe, kévekettőzésbe, zsúpolásba, sározásba, meszelésbe, korongozásba, szövésbe, fafaragásba, kosár- és szalmafonásba, csuhé tárgyak készítésébe. A részvétel ingyenes, a költségeket a „Kézműves Akadémia” elnevezésű pályázati programból fedezi a civil szervezet.
Gersekaráton táboroztak az ifjú vasi pecások. Az évtizedes hagyományokkal bíró tábor fontos célkitűzése az ifjúság környezettudatos és sportszerű horgászkultúrára történő nevelése. A fiatalok két turnusban érkezetek július első két hetében. Az első táborban elsősorban a 10-14 évesek, míg a második táborban a 14-18 év közötti korosztály vett részt. A táborozók többsége folyamatos résztvevője a megyei ifjúsági horgászversenyeknek, vetélkedőknek. A tábori programok között a horgászat mellett a nagy meleg miatt a stradolás kapta a főszerepet. A horgászati időszakok inkább reggelre és az esti órákra korlátozódtak. Az aktív pihenés során a fiatalok célbadobó, elméleti, és halfogó versenyen mérték össze tudásukat. A tábori összetett egyéni vetélkedőn jórészt répcelaki sikerek születtek. S ha már horgászat: pontytelepítés lesz holnap, július 26.-án a Rába folyó ikervári műcsatorna szakaszán. 500kilogramm ponty kerül a Rábába, a haltelepítés nem jár horgászati korlátozással.











