Közel 1500 hallgatót veszek fel a Nyugat – Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjába – ebből 1014 államilag finanszírozott hely. A pénteki sajtótájékoztatón ismertette prof. Dr. Gadányi Károly a felvételi eredményeket. Összegzésében kitért arra is, hogy a pótfelvételik még hátra vannak, ahol azok kapnak újabb lehetőséget, akik 1-2 ponttal maradtak le az első körben, illetve azok, akik eddig még sehova sem adták be a jelentkezési. Idén 166-tal több államilag finanszírozott hely lesz, mint tavaly. Ez 16, 1 százalékos növekedést jelent, és a pótfelvételik nélküli szám. A felvételi ponthatárokat tekintve kiemelkedő többek közt a nemzetközi tanulmányok, az informatikus könyvtáros, a kommunikáció és médiatudomány. Ezek mind államilag támogatott képzések. A tanári mesterképzési szakra 269 hallgatót vettek fel, 180 fő államilag támogatott, 89 költségtérítéses formában. A Savaria Egyetemi Központ összesen 70 féle lehetőséget hirdet meg alap- és mesterképzésben illetve felsőfokú szakképzésben. Ez utóbbi előnye, hogy ide már 160 ponttal be lehet kerülni, és két év alatt lehet szakképzettséget szerezni.
Két házban tett komoly kárt a tegnap esti jégeső Őriszentpéteren és környékén. A tojás nagyságú jég sok házban kárt tett. Két ház komolyabban is megsérült, de húsz felett van a kisebb-nagyobb tetősérülések száma is. Őriszentpéter és Nagyrákos területét érintette leginkább a jégverés. Mindkét helyen akadt dolguk fakidőlések miatt a katasztrófavédelem munkatársainak, előbbi helyen tetőt rongált meg, utóbbi esetben pedig egy megsérült villanyvezeték miatt kellett beavatkozniuk.
Itt a pollenszezon. A parlagfű pollenje már megjelent Vas megyében is. Idén a megszokottnál korábban támad a rendkívül agresszív gyomnövény, bár egyelőre még nem akkora mértékben, amit az ellenőrzésekkor számításba vesznek a szakemberek. A Vas Megyei Földhivatal munkatársai megyénkben mintegy 190 ezer hektáron figyelik a parlagfű szaporodását. A gyomnövény irtása kötelező országszerte, és a kezeletlen területek tulajdonosaira komoly büntetést szabhat ki a Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, ami 15 ezer és 5 millió forint között lehet.
Két autó ütközött frontálisan a 86 – os főút sorokpolányi leágazójánál pénteken kora este. A balesetben ketten sérültek meg, őket a kiérkező mentők kórházba szállították. A tűzoltóknak, nem volt dolguk a helyszínen, ugyanis a sérültek, nem szorultak a roncsok közé.
Bagolytúra 10 – szer! Ismét jubiláltak a Körmend tőszomszédságában lévő Nádasdon. Péntek este hét órakor indult útjára a 10. Bagolytúra. Idén is számos csapat nevezett megmérettetésre. A szervezők gondoskodnak arról, hogy a csapatok évről – évre olykor fizikumot nem kímélő feladatokkal tarkított útvonalat teljesítsenek. Az éjszakai túrázóknak ezen a péntek estén is meg kellett küzdeniük a szúnyogok mellett az elemekkel is. A bagolytúra eredményhirdetése holnap délután fél 6 – kor lesz.
Ma zárul az I. Borsodi Alterába Fesztivál Körmenden. A csütörtök óta tartó fesztiválon számos zenekar megfordult, ma sem lesz másként. A nyitó napon a kilátogató fesztiválozók többek közt az Ocho Macho zenéjét élvezhették, de itt volt a Quimby, és az Anima Sound System is. Pénteken a zene valamivel rockosabb oldala is bemutatkozott, vendég volt a Lord, a Depresszió, éjjel pedig a Blues Company zenéje volt hallható. Arról nem is beszélve, hogy ezen a napon egy körmendi fiatalokból álló zenekar, a Soulwave is megmutathatta tehetségét. A zárónapra is sok jó koncertet ígértek a szervezők. Itt lesz többek közt a Vad Fruttik, a 30Y, a Kiscsillag, valamint az Irie maffia is.













