Egy motoros életét veszítette csütörtökön késő este Körmenden, miután karambolozott egy teherautóval. A balesetről részleteket nem közölt a rendőrség.
Egy szentendrei fiatalember vesztette életét abban a balesetben, amely tegnap kora este történt Kőszegfalvánál. A 28 éves férfi az érkező szombathelyi vonat elé hajtott, az pedig nekiment, tolta 300 métert, majd kisiklott. A 28 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a vonaton nem sérült meg senki. A műszaki mentés késő estig tartott, rendőri forgalomirányítás, félpályás útlezárás mellett a 87es úton Kőszegfalvánál.
Kevesebb az álláshely, mint májusban. A Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ összesítése szerint júniusban Vas megye minden kirendeltségén kevesebb álláshelyet regisztráltak, mint májusban – kivétel Szentgotthárd. A körmendi kirendeltségen 105-öt, a májusi 110 után. A vasvári kirendeltségen 129-et, a májusi 209 álláshely után. Szombathelyen sem sokkal, de kevesebb munkahelyet jelentettek a múlt hónapban: 257et, a májusi közel 300 álláshely után. Szentgotthárd a kivétel: ott 176 álláshelyről tudott a munkaügyi kirendeltség júniusban, míg májusban csak 93-at jegyeztek.
Mezőgazdasági vontató kerékcseréjénél segédkeztek a körmendi tűzoltók csütörtökön, késő este. A megrakott jármű defektet kapott, a lánglovagok segítségével oldották meg a műszaki problémát.
A szeptemberi iskolakezdéskor nyit meg a kormány újabb vasúti szárnyvonalakat – tudta meg a Magyar Hírlap. Az értesülés szerint a Körmend-Zalalövő vasúti szakasz nincs az újranyitandó vonalak között. A lap szerint újraindul a forgalom a Putnok – Szilvásvárad, valamint az Abaújszántó – Hidasnémeti vonalon. A menetrendet még egyezteti a MÁV és a szaktárca az önkormányzatokkal. A decemberi menetrend-váltáskor majd újabb 4-6 vonal kapcsolódna az országos hálózathoz – olvasható a cikkben. Azt nem tudni, hogy akkor újranyit-e a Körmend-Zalalövő vonal.
Az Országos Mentőszolgálat és az ausztriai Oberwart Kerületi Tűzoltósága érkezik holnap Vas megyei gyakorlatra. A szombathelyi lánglovagok szervezik a gyakorlást, amelyben arra készülnek fel a szakemberek, hogy mi a teendő, ha közúton az emelőhorgos tartályszállító pótkocsis teherautó közúti balesetet szenved személygépkocsival. Illetve, mi a teendő abban az esetben, ha az ütközés következtében a veszélyes anyagot szállító teherautóról a rosszul rögzített tartály rácsúszik a balesetet okozó személygépkocsira. A személygépkocsiba szorul két sérült, a tartály meghasad, és ismeretlen folyékony halmazállapotú veszélyes anyag szivárog belőle. A másik, elképzelt helyzet szerint egy veszélyes anyagot tároló tartály kigyullad, a tűz veszélyezteti a mellette, hordókban tárolt egyéb veszélyes anyagokat, az oltás során pedig egy dolgozó megsérül, a hordók közé szorul, önerejéből menekülni nem tud. A rendkívüli balesetekre való felkészülést szombat délelőtt tartják Szombathelyen.
Holttestet találtak a Sághegyen. Egy használaton kívüli szőlős tulajdonosa egy középkorú, helybeli férfi holttestére bukkant, még kedden. A kiérkező járőröknek sikerült megállapítani az elhunyt személyazonosságát, mert iratait nála találták. A Sághegyen élő férfit utoljára két hete látták. Elsődleges információk alapján idegenkezűségre utaló nyomok nincsenek, a Celldömölki Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot.
Dávid Ilona lett a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. új vezérigazgatója – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Körmenden is illetékes osztrák-magyar vasúttársaság tulajdonosai szerdán, rendkívüli közgyűlésen döntöttek a személyi változásokról.
Kommunikációs zavarok a tűzijáték körül. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint a kormány elfogadta a szombathelyi Kopula’96 Kft. felajánlását, amely szerint a cég ingyen megrendezné augusztus 20-án a budapesti tűzijátékot. Farkas Mihály cégtulajdonos ugyanakkor a Népszabadságnak azt mondta: eddig senki nem kereste meg, csak egy olyan üzenetet kapott, hogy felajánlását tudomásul vették. A Kopula’96 Kft.-t 1996-ban alapították, évente száz tűzijátékot szervez Magyarországon, alvállalkozóként már többször részt vett a budapesti augusztus 20-i tűzijáték lebonyolításában is.
Új óvoda, pontosabban óvoda-szerű intézmény kezdi meg működését Őriszentpéteren. Az Őrségi Waldorf Közhasznú Egyesület indít szeptembertől gyermekjátszót, ahol vegyes életkorú csoportot indítanak majd.
Felavatták a Nyugat-Magyarország első TDM irodáját a bükfürdői autóbusz-pályaudvar erre a célra felújított részén, csupán néhány lépésre a Büki Gyógyfürdő bejáratától. Az irodával sokkal nagyobb lefedettséget biztosítanak a turisztikai információnyújtás és –szolgáltatások terén a fürdővárosban.
Elkészült Vas megye első múzeumi oktatótere a Savaria Múzeumban, Szombathelyen. Szeptembertől az iskolai csoportok szervezetten, egyeztetett tematika alapján kereshetik fel az Európai Uniós társfinanszírozással megvalósult beruházás helyszínét. A több mint 36 milliós projekt lehetőséget adott arra, hogy iskolán kívüli oktatótermet hozzanak létre úgy, hogy napjaink legmodernebb eszközeit is elhelyezzék benne – tájékoztatott H. Vörös Márta, Múzeum munkatársa.
Ipari hegesztőgépeket loptak Vépről. Nem is egy, mindjárt három ipari berendezés tűnt el egy cég telephelyéről. A vállalkozás kára több mint 2millió forint. LCD tévéből is mindjárt 3-at vitt el az a tolvaj, aki egy lócsi lakóházba ment hívatlanul a hétvégén. Közel félmillió forintot érnek a berendezések. Egyszerre négy vaddisznót ütött el az a körmendi sofőr, aki még a hét elején autózott Egyházasrádóc felé. Az autós nem sérült meg, de mind a négy vad kimúlt. Kerti törpéket rongáltak meg Egyházashollóson. Egy kis bolt falát rúgták be, két kerti törpe megrongálódott. A rongálással okozott kár kb. 30.000 Ft.
Szobrot avatnak a kemestaródfai falunapon. 4 napig ünnepel a település július 23-tól. Szájer István, Kemestaródfa polgármestere rádiónknak hangsúlyozta: az avatandó és már felállított köztéri szobor Bruno Cappelletti munkája, a címe Szimbiózis. Az olasz művész tölgyből készített alkotása az összetartást képviseli. Szabad áttörésekkel egy laza, de intenzív összeköttetést, kommunikációt ábrázol. Az életerő harmonikus hullámzásait kifinomított körvonalai szimbolizálják. Három fontos fogalom kapcsolódik össze: Művészet, szeretet, kapcsolat.
Kilépnek a vászonról a filmek a szombathelyi plázamoziban. A cinema city hálózat több moziját, így a szombathelyit is a legújabb 3 dimenziós technikával szerelték fel. Buda Andrea, a Cinema City marketing igazgatója azt mondta: idén még több mint tíz, nagyrészt animációs filmet tekinthet meg 3D-ben a közönség. Az új mozi-élményben egyébként a gyerekek reakciói nagyon érdekesek – emelte ki a marketingvezető.
Hangyaboglárka-vadászat lesz az Őrségben. Az Őrségi Nemzeti Park hívja lepkefelfedező útra az érdeklődőket. Szombaton lesz a túra, amelynek különlegessége, hogy az Őrségi Nemzeti Park egyike annak a nagyon kevés helynek Európában, ahol mind a négy hangyaboglárka lepke faj előfordul. Az apátistvánfalvi, mindössze 4 kilométeres felfedező út célja, felfedezni mind a négy különleges lepkét.
Úszásban, díjlovaglásban, futásban és díjugratásban mérette meg magát az a Vas megyei csapat, amely a neumarkt-i lovasklub osztrák lovas négytusa bajnokságán képviselte Magyarországot. A körmendi Héra Szabolcs, mint edző, a nádasdi Simon Máté pedig mint versenyző erősíti a Savaria Lovas Klubot, amely osztrák, svájci és angol csapatokkal mérte össze tudását, a 12 indulóból a 8dikak lettek, annak ellenére, hogy a quartett először vett részt ilyen összetett versenyen, így a cél a tisztes helytállás volt.
Jótékonysági strandolást rendeznek a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben, ma. A különleges esemény bevételét a felsőzsolcai árvíkárosultak megsegítésére fordítják. A szervezők a világ állítólag első jelmezes csúszdaversenyét tartják ma a Vas megyei fürdővűrosban. Szándékaik szerint a százezer forintos VIP-jegyek is gazdára találnak majd. A borsos áru jegyek tulajdonosai páholyból nézhetik végig a versenyt. A belépő áráért mindössze egy lángost és egy korsó sört kapnak majd. A jegy teljes összegéből a felsőzsolcai árvízkárosultakat támogatják, ahol több mint 250 ház dőlt össze. Mások olcsóbban is vásárolhatnak támogatójegyeket. Ők 10.000 Ft – ért nézhetik végig a nem mindennapi látványosságot. A jelmezben érkező vendégeknek belépőként 1000 Ft-ot kell fizetni, amelyet szintén jótékonysági célra fordítanak. A szervezők legalább egymillió forintos bevételt remélnek a kezdeményezésből. A fürdőben egyébként, több nyaraló nagy meglepetésére, már napokkal ezelőtt megjelentek az első jelmezesek,akik a pénteki versenyre gyakorolnak. Többen láthatták már Batman, Pókember és János Vitéz, alteregóját.
Felkészülési mérkőzésen a Haladás élvonalbeli labdarúgócsapata Szombathelyen egygólos győzelmet aratott a másodosztályú Ajka ellen. A Haladás honlapja arról számolt be a mérkőzés kapcsán, hogy a szombathelyiek rögtön az első akciójukból – Kenesei Krisztián és Sipos Norbert összjátéka után előbbi talált a vendégek kapujába – gólt szereztek, majd a folytatásban is mezőnyfölényben futballoztak. A vendégek ugyanakkor csak a szünet előtt veszélyeztettek. A fordulás után nem sokkal egyenlített az Ajka, Mihalecz Péter egyéni akció végén volt eredményes. Húsz perccel később Ugrai Roland távoli lövéssel ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz, amely kitartott a lefújásig. A honlap beszámolója szerint a rettentő melegben játszott, alacsony színvonalú találkozón megérdemelten nyert 2-1re a Haladás.
A Pápa ellen, Ligakupa mérkőzésén lép legközelebb pályára a szombathelyi Haladás NB1es labdarúgócsapata. A találkozó szombaton, 19 órakor kezdődik. A találkozó előtt egyébként, már négy órakor kinyit a 3-as pénztár, ahol a szimpatizánsok ezen a napon is megválthatják bérletüket.
Még javában tombol a nyár, de már a második Kölkedi Ősz rendezvénysorozatára készülnek Rádóckölkeden. Idén a pályázati lehetőségekhez igazodva Harasztifaluval és Nagykölkeddel közös gasztronómiai rendezvénnyel szeretnék meglepni a közönséget a rádóckölkedi szervezők. Már az is biztos, hogy szeptember 3-án pénteken, Nagykölkeden kezdődik a szabadidős rendezvénysorozat, ahol ételek- italok bemutatásával, kóstolásával indul a program. Szombaton a nagy hagyományokkal rendelkező harasztifalui Pogácsasütő Fesztivál következik. Szeptember 5-én pedig zárja a sort a Kölkedi Ősz idei programja, melyen hagyományos ételek, italok készítése, kóstolása mellett megismerkedhetnek a kenyérsütéssel, vajköpüléssel, aszalással, tökmagolaj préseléssel.
A legtöbb -online is aktív- körmendi havonta jár könyvtárba – a Faludi Ferenc könyvtár nem reprezentatív felmérése szerint. A bibliotéka internetes oldalán szavazók közül a legtöbben havonta felkeresik a könyvtárat, érdekes módon ugyanannyi szavazatot kapott eddig a hetente és a soha válasz. Az évente és a szinte naponta választ is közel ugyanannyian jelölték be, a legkevesebb szavazatot pedig a negyedévente válasz kapta a könyvtári voksoláson.
A bibliotéka egyébként nyári szünetet tart: augusztus 2. és 22. között kell majd mellőzni a könyvkölcsönzést Körmenden.











