A szerkesztő: Varga László
Szombat délután lángokban álló gabonatáblához riasztották Náraiba a tűzoltókat. A helyszínen kiderült, hogy a tarló ég nem gabona. A gyorsan kiérkező megyeszékhelyi tűzoltók a lángokat hamar megfékezték, azonban így is kb. 500 négyzetméternyi terület égett le.
378 millió forint működési célú támogatásra nyújthatták be pályázatukat idén március közepéig a Nyugat-dunántúli régióban működő non-profit szervezetek. Az idei pályázati adatlapon az Nemzeti Civil Alapprogram régiós Kollégiuma csökkentette a tartalmi részek kitöltésének karakter számait, hogy ezzel is egyszerűsítse a kiírást.
Learatták az őszi búza 20 százalékát megyénkben; azonban a betakarított termés mindössze 30 százaléka éri el az étkezési minőséget. Mintegy 12 ezer hektár területen a repcét is aratják a megyében és a 10 ezer hektáron vetett tavaszi árpa felét is betakarították már. A 6500 hektáron kelt őszi árpa aratását már a múlt héten befejezték.
Valamennyi egyéni választókerületben állít egyéni jelöltet az Együtt Szombathelyért Egyesület és Önállóan indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson. Az ESzE polgármesterjelöltje dr. Gyimesi József. A listáról és a választókerületi jelöltek személyéről, az Egyesület hamarosan dönt.
Megkezdődött a szombathelyi belvárosi Savaria Mozi külső rehabilitációja, a homlokzat és az árkádsor felújítása része a belvárosi rekonstrukciós programnak. A beruházás mintegy 200 millió forintból valósul meg, de a városvezetés tervezi a mozitechnika modernizálását is, digitális, 3D-s rendszer bővítésével, ez még 40-50 millióba kerülne.
Újabb embereket kellene elbocsátani a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből, pedig így is kevés a pedagógus. A speciális nevelésű igényekkel rendelkező gyerekeknél kiemelkedő eredményeket érnek el, de nagyon kevés központi normatívát kap az iskola. Ezt az elmúlt négy esztendőben minden évben 350 millió forinttal egészítette ki a megye. Több pénzt azonban most nem tudnak adni.
SPORT
90–82-es győzelmet aratott Grúzia ellen a magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen A szombathelyi mérkőzésen a szünetben még egy ponttal vezettek a vendégek, a negyedik negyed elején azonban egy jó magyar periódus eldöntötte a találkozót.
Harmadikok lettek a magyar lányok. Szlovákiától is vereséget szenvedett a magyar női kosárlabda válogatott a szombathelyi négyes tornán szombaton. A mieink a záró napon győzelmi esélyt szalasztottak el északi szomszédeainkkal szemben. Hosszabbításos meccsen 65-62-re veszítettünk.
A Haladás együttese a Gyirmóttal találkozott felkészülési mérkőzésen. A szombathelyiek Sipos és Kenesei góljaival 2-1-re verték a másodosztályú klubot. A Hali már a 4. percben betalált Sipos révén, és végig uralta az első félidőt. A Gyirmót a fordulás után egyenlített, de a 74. percben jött Kenesei és megszerezte a szombathelyiek győztes gólját.
A férfiaknál Faldum Gábor, míg a nőknél Csomor Erika nyerte meg a Triatlon Tour-sorozat szombaton rendezett szombathelyi versenyét. Mindkét győztes fölényesen diadalmaskodott az olimpiai távú, azaz 1.5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló Vasi Vasember elnevezésű viadalon.
Kisorsolták a 2010/2011 évi Magyar Kupa-kiírás első fordulójának párosítását szombat délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában. A párharcok egy meccsen dőlnek el ebben a körben, a találkozókat augusztus 8-án rendezik meg. A vas megyei csapatok a következő párosításban lépnek pályára: Egyházasfalu – Körmend, Rum – Sopron, Szentpéterfa – Teskánd, Király Szabadidő Egyesület – Lövő, Lébény – Kemenesmagasi, Rábapaty – Lipót.











