A mikrofonnál a szerkesztő: Varga László
Halálos szénmonoxid mérgezés történt szerdán éjszaka a Vas megyei Balogunyomban. A tűzoltók gyors munkájának köszönhetően egy felnőtt és egy gyerek életét viszont sikerült megmenteni. A házban két nő és egy 8 év körüli gyerek volt. Az idősebb asszonyon már nem lehetett segíteni, a helyszínen meghalt. A másik nő és a gyerek súlyos szénmonoxid mérgezéssel került kórházba. A házban gázkazán működött. Nem sokkal éjfél előtt rosszul lett egy nő Balogunyomban, de mielőtt részleteket tudott volna mondani a mentőknek megszakadt vele a kapcsolat. A mentősök légzőkészülék és műszer hiányában nem tudtak volna biztonsággal beavatkozni, ezért segítséget kértek a tűzoltóktól. Az erkélyajtón bejutva műszerrel komoly szénmonoxid szint volt mérhető, de a nyílászárók kinyitását követően hamar sikerült átszellőztetni a házat, és a házban tartózkodókat biztonságos helyre vitték, ahol a mentősök elláthatták őket. A ház fűtését több módon is biztosítani lehet, de ezek közül a baleset időpontjában csak a gázkazán üzemelt.
Ketten sérültek súlyosan abban a balesetben, amely szerdán történt a 84-es főúton, Gérce külterületén. Kamionnal ütközött egy személygépkocsi, utóbbiból kellett kiemelni a sérülteket. Egy ideig teljes útzár mellett dolgoztak a tűzoltók és a mentők. Két árokba csúszás is volt a havazás miatt, a 8-as főúton Vasvár, valamint a 86-oson, Pósfa térségében húzták ki az autókat a lánglovagok, egyik esetben sem történt személyi sérülés.
Mint ahogy arról tegnap beszámoltunk, tíz év bujkálás után került rács mögé a Körmendi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának egykori vezetője, aki Kanadába menekült, miután a bíróság hivatali visszaélések miatt 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az elítélt rendőrtiszt 2004-ben szökött Kanadába, és ott folyamodott letelepedési engedélyért – derítette ki a körözést folytató Körmendi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A két ország közötti kiadatási egyezmény nem tette lehetővé kitoloncolását. A Vas Megyei Bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a férfi ellen, akinek büntethetősége már csaknem elévült, amikor a kanadai hatóságok idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek ellene. A volt rendőr az ottani eljárás elől is elszökött, így Kanadában is elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. Nem sokáig kellett körözni a férfit: amikor egy ottani munkaügyi hivatalnál bejelentkezett, elfogták és kitoloncolták. A német rendőrség a frankfurti repülőtéren őrizetbe vette, majd átadta a magyar hatóságnak. A férfi már megkezdte börtönbüntetésének letöltését.
Az orvosoknak adnak munkát a Haladás labdarúgói: ma és holnap terheléses vizsgálaton esnek át. A tavaszi felkészülés első edzése január 11-én lesz. A felkészülési program egyébként egy mérkőzéssel kibővül, ugyanis bejelentkezett az Újpest. A fővárosi együttes az új év első hónapjában Bükön tölt el néhány napot, és ellenfelet keresett magának. A Haladás vezetői természetesen nem zárkóztak el a találkozótól: január 20-án, az Illés Akadémia műfüves pályáján meccselnek a csapatok.













