2010. február 28., híreinkből


A mikrofonnál: Tóth Cecília

Március elsejétől, hétfőtől a GYSEV Vasút Zrt, valamint a MÁV Zrt vonalain közlekedő vonatokra is kell regisztrációs jegyet váltani. A regisztrációs jegy díjmentes, tehát az eddigi díjmentesen utazók, továbbra is díjtalanul utazhatnak a magyar-osztrák vasúttársaság és a MÁV Zrt. magyarországi vonalain. Ha valaki nem váltja ki, egyelőre csak figyelmeztetik, július elsejétől viszont 500 forint büntetés jár érte. A kedvezményes jegyet a nemzetközi forgalomban nem szükséges kiváltani. A március elsejétől életbe lépő regisztrációs jegy nem névre szól, tehát az utazás megkezdéséig szabadon átruházható. Csak arra kell figyelni, hogy a jegyen feltüntetik, a díjmentesen utazók melyik csoportjába tartozik, akinek kiadták. Egy 6 év alatti gyerek jegyével tehát egy 65 éven felüli nem utazhat – mondta Balogh – Fazekas Anita a MÁV Start Zrt. munkatársa a Független Hírügynökségnek.

Nem csak a vonatokon, hanem a helyközi volán járatokon is meg kell váltani a regisztrációs jegyet, így például a Vasi Volán Zrt járatain is. A közlekedési minisztérium szerint a regisztrációs jegyre azért van szükség, mert ezzel nyomon lehet követni a közösségi közlekedéshez kapcsolódó utazásokat, és segíthet a menetrendek előkészítésében is.

Vas megyében jut a legkevesebb bűncselekmény 100 ezer lakosra, így megyénk a legbiztonságosabb térség az országban. – derül ki a Vas megyei rendőr-főkapitány értékeléséből. Az ismertté vált esetek száma öt év óta tavaly volt a legalacsonyabb. Igaz, a rendőrség és a határőrség integrációja után 350 rendőrrel volt több a vasi utcákon. Felére csökkent a gazdasági bűncselekmények száma az elmúlt évben, nőtt viszont a rablásoké. Közel ötven történt a megyében, fegyveres rablást pedig nyolc pénzintézet ellen követtek el. Tavalyról egy bankrablás felderítésével adós a rendőrség. A vasi főkapitány elmondta, romlik az itt lakók biztonságérzete, pedig javult a rendőrség eredményessége.

Szabad szombat. Fellélegezhetnek az autósok, ugyanis őszig biztosan nem kell szombatonként fizetni a parkolásért Szombathelyen. Október 31-éig hosszabbították meg az önkormányzati rendelet szerint még korábban a szombathelyi szombat elnevezésű programot.

Ma van az idegenvezetők világnapja. Az érdeklődőket Budapesten, és az ország számos más nagyvárosában érdekes programokkal várják a szervezők. A fővárosban például lehetőség nyílik buszos, villamosos, hajós, kerékpáros és gyalogos városnézésre. A vezetések ingyenesek. Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján legalább kétezer érdeklődőre számítanak a szervezők. Vas megyéből egy idegenforgalmi jelentőséggel bíró város sem csatlakozott az idegenvezetők világnapja rendezvényekhez.

Sport:

Nyert a MJUS – Fortress Körmend kosárcsapata. Habár gyengén teljesítettek a piros–feketék, mégis 32 ponttal felülmúlták a házigazda dombóváriakat. A Körmend gyengén sikerült negyed után, az első félidőben még nyolc labdát eladva is magabiztosan nyert, és így őrzi harmadik helyét a tabellán. Sabáli Balázs szerint ez a meccs épp olyan nehéz volt, mint amire számítottak, és most az a fontos, hogy a Körmend győzni tudott.  a számszerű végeredmény Dombóvári KC – MJUS – Fortress Körmend 111:79. Szerdán hasonló út vár a Rába – parti játékosokra, hiszen elmaradt bajnokit pótolnak Kaposváron.

Megyénk másik élvonalbeli kosárcsapata is győztesen vonulhatott le a pályáról. A Falco ugyanis 105:82–re verte a vendég Kaposvárt. 

Vissza