2010. február 27., híreinkből


A mikrofonnál : Tóth Cecília

Országos szinten csökkent a közúti balesetek száma, a KSH adatai szerint tavaly 7 százalékkal. Vas megye útjain többen haltak meg, mint a 2008-as évben, és emelkedett az ittas balesetek száma is. A halálos balesetek száma 15, a súlyos sérüléssel járóké pedig kilenc százalékkal lett alacsonyabb. Az előző évhez viszonyítva 2009-ben a balesetek számában a legnagyobb csökkenést Közép-Magyarországon regisztrálták. Az ittasan okozott balesetek száma Nyugat-Dunántúlon emelkedett a leginkább, kilenc százalékkal, és Közép-Dunántúlon csökkent a legjobban, 16 százalékkal. Az elmúlt évben Vas megyében, közel 13 százalékkal csökkent a közúti balesetek száma. A statisztikából kiderül például az is, hogy a balesetek nagy többségét gépjárművezetők okozzák.

Levették a napirendről a megyeszékhely költségvetését. Csütörtökön nem sokkal éjfél előtt fejeződött be a szombathelyi közgyűlés úgy, hogy a legfajsúlyosabb kérdést nem is vitatták meg: a 2010-es költségvetést levették a napirendről a képviselők. A városatyák úgy határoztak, hogy ezt március 11-én rendkívüli ülés keretében tárgyalják majd, addig a város intézményei a meghosszabított átmeneti gazdálkodás alapján működhetnek.

Nem szavaztak  a MÁV ingatlanok megvételéről sem a szombathelyi városatyák. A képviselők az áprilisi közgyűlésen terjesztik elő újra az ingatlanokkal kapcsolatos ügyet. Viszont döntöttek egy új ipari park kialakításáról, amely a Szombathely határában lévő 600 hektár ipari területen valósul meg. Ehhez a konzorciumi szereződésnek megfelelően létre hoznak egy céget is. Jövőre szánkópálya és sí tanpálya is létesülhet, illetve elfogadták azt a javaslatot is, mely a vasútállomás mellett kialakítandó új parkolókat létesítéséről szól.

Nem kevesebb mint 3 év – ennyit kell várnia annak a betegnek, aki csípőprotézis beültetésére van előjegyezve a szombathelyi Markusovszky kórházban. Az egyik napilap pénteki számában jelentek meg azok az adatok, amelyekből értesülhetünk azokról a nagyvárosokról, ahol a legtöbbet kell várni a beavatkozásra. Az összesítés szerint Szegeden 113 nap az átlag, Szentesen 300 napot kell várni egy csípőprotézisre, míg Szombathelyen 1100 napot – vagyis három évet – kell várni egy ilyen műtétre. A lap értesülései szerint azért ilyen hosszúak a várólisták, mert egyre kevesebb pénz jut az egészségügybe. A listák két-három éve alakultak ki a jelentősen csökkenő források miatt.

Már csak 2 hetük van a cégeknek, hogy pályázzanak a munkahelyteremtő támogatásra. Március 12-ig lehet ugyanis benyújtani a pályázatokat. A vasi cégek az elmúlt években mintegy 300 millió forint támogatást nyertek, és közel 400 új munkahely jött létre. Cégvezetők szerint ebben a gazdasági helyzetben minden pályázat óriási segítséget jelent. Egy pályázó maximum 80 millió forintot nyerhet, hátrányos helyzetű térségben 160 milliót. A pályázatokat március 12-ig kell benyújtani a Munkaügyi Központokhoz. Döntés április 30-ig várható.

Megújul a kőszegi vár, és a Jurisics tér. Több mint másfél milliárd forintból szépül meg a kőszegi vár és a Jurisics tér. Két uniós pályázaton  nyert a város pénzt a felújításra. A tervek szint 2011 második felére végeznek a munkálatokkal. A rekonstrukció során korszerűsítik a vár fűtési rendszerét és akadálymentesítik az épületet. A Jurisics-vár felújítása közel 1 milliárd forintba kerül. Mindkét projekt munkálatai tavasszal kezdődnek, a tervek szerint a jövő év második felében fejeződik be.

Sport:

Ma a Dombóvár vendégeként lépnek parkettre a körmendi kosarasok. A tabella tizedik helyén álló Dombóvár együtteséhez látogat a Rába – parti csapat. A hosszabb kispad és a jobb mutatók is a vendégek győzelmét jósolják, ám a Dombóvár elszántságával nehéz lesz a vasiaknak felvenni a versenyt. Sabáli Balázs együtteséhez hétfőn megérkezett Boldizsár Ferenc, akinek ugyan még kell egy kis idő, amíg beleszokik az itteni légkörbe, de a Dombóvár elleni meccsen már számít rá a piros – fekete gárda. Tehát aa este 6 órakor Dombóvári KC – MJUS–Fortress Körmend kosárrangadó.

Megyénk másik élvonalbeli csapata is parkettre lép, mégpedig hazai pályán. A falco ellenfele a Kaposvári KK lesz, ma este 6 órától Szombathelyen.

Ezen a hétvégén rajtol az NB I – es labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. A szombathelyi Haladás a Ferencvároshoz látogat. A mérkőzést délután 3 órás kezdéssel játsszák a zöld – fehér csapatok, zárt kapuk mögött. Mint ismert az őszi bajnokságban a DVTK elleni mérkőzésen kialakult helyzet miatt bűnhődik a Fradi. Az MLSZ 3 zártkapus mérkőzést ítélt meg az együttesnek, kettőn már akkor túljutottak, ez a harmadik nézők nélkül lejátszandó találkozó. Habár a fővárosiak kérték a szövetséget, hogy tekintsen el a döntésétől, nemet mondtak, így a két csapat találkozóját üres lelátók mellett kell megtartaniuk. A mérkőzésen a szombathelyiek edzője, Róth Antal fegyelmezett védőmunkát és gyors támadás-vezetést kér játékosaitól. Tehát délután 3 órakor az Üllői úton összecsap a Ferencváros és a Szombathelyi Haladás.

Vissza