A mikrofonnál: Tóth Cecília
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek tegnap Körmenden. A megemlékezést a körmendi Hősök terén tartották, délelőtt 11 órakor, ahol ünnepi beszédet Dr. Nagy Zoltán, a Vas megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója mondott. Beszédében idézetet olvasott fel Böröcz Sándor, a körmendi diaszpóra evangélikus lelkészének könyvéből, valamint elmondta, mennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre a kommunizmus körmendi áldozatainak is méltó emlékhelye legyen. Végül az igazgató úr részleteket olvasott fel Farkas József, nyugalmazott polgármester úr a Körmendi Figyelő Könyvekben megjelent írásaiból.
Nem csak Körmenden emlékeztek meg az áldozatokról, hanem a vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen is. Csütörtök este hét órára hirdette meg a Honderű Asztaltársaság a kommunista áldozataira való megemlékezést, ami a Savaria nagyszálló előtti téren kezdődött, majd a 2-300 fős tömeg átsétált és megkoszorúzta a Király utca 14-et, a volt szombathelyi ÁVH székházat.
Visszaesett Vas megyében 2009 – ben a társasági adó befizetés. Mintegy 40 százalékkal csökkent az előző, 2008 – as adatokhoz képest. A társaságiadó-bevételek régiós szinten a legnagyobb mértékben Vas megyében csökkentek. Általános forgalmi adó címén összesen 119,2 milliárd forint befizetés teljesült a nyugat-dunántúli régióban 2009-ben, ami 4,3 százalékkal maradt el az előző évi bevételtől. A Nyugat – Dunántúli régióban ez a visszaesés betudható a pénzügyi-gazdasági válság hatásainak, valamint a 2008-ban jelentkező nagy összegű önellenőrzéssel összefüggő befizetésnek. Vas megye adóalanyai a régiós áfabefizetés legkisebb hányadát, 22,0 százalékát teljesítették. Társaságiadó- (tao) befizetések címén régiós szinten 2009-ben 24,6 milliárd forint bevétel keletkezett, ami 13,4 százalékkal kevesebb az előző évben.
Újít a Vasi Volán. Megújuló géppark és korszerű utas tájékoztatás, többek közt ezek szerepelnek a Vasi Volán tervei közt. Az utasforgalom csökkenése miatt lecserélik szinte valamennyi járművüket. A társaság az ígéri, hogy a vasi megyeszékhelyen egy év múlva nem lesz tíz évnél öregebb autóbusz. Hamarosan lezárul egy pályázat, melyet az utasforgalmi tájékoztatókra írtak ki. Ha sikeres lesz, akkor egyes megállókban, az érkező járatokról percre kész információt kaphatnak az utasok. A cég a várossal kötött szerződése értelmében 2012-ig csaknem teljesen megújítja gépparkját. Addig további 14 új Credo autóbusz érkezi, így jövő év végére összesen 21 korszerű járművel közlekedhetnek majd az utasok.











