A mikrofonnál: Tóth Cecília
Jövő hónap 12 – ig kell benyújtani a pályázatokat a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központhoz azoknak a cégeknek, amelyek kapacitás bővítéséhez, és ezzel egybekötött munkahely teremtéséhez szeretnének páyázati forrást nyerni. Idén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 1,5 milliárd forintot oszt szét ilyen célra országos szinten. Ez a pályázati lehetőség a korábbi évek tapasztalatai alapján több száz új munkahely létesítésében segít.
Közalkalmazotti béreket szeretnének a szombathelyi kórház dolgozói. Mintegy 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a dolgozók. Miután a fenntartó Vas Megyei Önkormányzat 2007 októberében nonprofit zártkörű részvénytársasággá alakította át a kórházat, a dolgozókat komoly anyagi hátrány érte, ezzel ugyanis elestek több juttatástól, és a jövedelmük legalább 10 százalékkal kevesebb, mint a hasonló egészségügyi intézményekben dolgozó közalkalmazottaké. A kórház vezetése felmondta a kollektív szerződést, harmadik éve nem emelkednek az alapbérek, megszűnt az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, nem fizetnek hűségjutalmat, csökkent a szabadságok ideje, de nem emelkedett az illetménypótlék sem. A dolgozók hétfőn rövid figyelmeztető demonstrációt tartottak a kórház előtt. Amennyiben a kórház vezetés nem hajlik a változtatásra, akkor további hasonló demonstrációra lehet számítani.
Holnap jár le az adóbevallások leadásának határideje, valamint az ÁFA bevallás benyújtásának határideje, ami az egyéni vállalkozókat illeti. A vállalkozóknak ebben az évben még az iparűzési adót az önkormányzatoknak kell befizetni, jövőre azonban ez is az APEH-hoz kerül majd. A vasi vállalkozók számáról a rendszer átállása miatt pontos adatok egyenlőre még nincsenek.
Ausztriába látogatnak a vasi vállalkozók. A kőszegi és csepregi kistérségek vállalkozóit először a Joglland-i gazdasági platform információközpontjában fogadják a partnerek, ahol beszámoló hangzik el a vendéglátó térség gazdaságának jellemzőiről. Az érdeklődők második állomása Ratten, ahol a szélparkkal, ezzel együtt a megújuló energiaforrásokkal ismerkedhetnek meg. Végül pedig a birkfeldi csokoládégyár üzletpolitikáját tanulmányozhatják. Az úgynevezett TANNO projekt sok érdekességet kínál majd a REGIONET tagjainak, akik február 26 – án látogatnak a szomszédos Ausztriába.
Sport:
Kisorsolták tegnap a kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. Eszerint a FALCO-SZOVA KC Szombathely a MJUS Fortress Körmend ellen küzd meg a továbbjutásért. A párharc első meccsét Körmenden rendezik. A további párosítás: Dombóvár – ZTE; Sopron – Kaposvár; Kecskemét – Albacomp











