A mikrofonnál: Varga László
Összetörte markolójával a sárvári rendőrök egyik autóját vasárnap délelőtt egy ámokfutó. A gépet több egység bevetésével sem sikerült megállásra kényszeríteni, ezért az egyik járőr többször is a kerekeire lőtt de ez is hatástalan volt. Ekkor az egyik rendőr felkapaszkodott a járműre és testi kényszerrel kiemelte a sofőrt, majd megbilincselték. Korábban egy szombathelyi vendéglőt is szétzúzott már az az 51 éves sárvári, akit végül megbilincselve szedtek le a monstrumról.
Népszavazáson utasították el vasárnap a magyar határhoz közeli kis burgenlandi településen, Monyorókeréken egy háromszáz fős menekült-befogadóközpont megépítését. Az előzetes eredmények szerint a lakosság magas részvétel mellett mintegy kilencven százalékban a létesítmény ellen szavazott. Az ezer lakost számláló falu ezzel meghátrálásra kényszerítette Maria Fekter belügyminisztert, aki korábban már megállapodott a polgármesterrel a befogadóközpontról. A helyiek részben éppen azt kifogásolták, hogy a megkérdezésük nélkül akartak dönteni a tervről. Egy másik ellenérv szerint a 2,5 hektár alapterületű, háromszáz fő befogadására alkalmas létesítmény aránytalanul nagy lenne a falu lakosságához képest, és gyökeresen megváltoztatná az életüket. Az önkormányzat tavaly decemberben elutasította a tervet és létrejött egy civil kezdeményezés is a terv ellen, így végül népszavazást írtak ki a tárgyban.
69 dolgozójának összesen 16 millió forint ügyeleti díjat kell fizetnie a szombathelyi Markusovszky Kórháznak. A dolgozók még 2006-ban indítottak pert az elmaradt ügyeleti díjakért és a kamatokért. A kórház vagy hitelt vesz fel, vagy a már most is tetemes szállítói tartozás terhére fizet – mondta a Markosovszky Kórház gazdasági igazgatója.A pert 69 dolgozó kezdeményezte. Kezdetben 80 millió forintot követeltek, ebből ítélt meg 16-ot a bíróság. A döntés jogerős, a kórháznak még ebben a hónapban fizetnie kell.Természetesen jogkövető lesz a Markosovszky Kórház, azaz időben megkapják a pénzüket a pereskedő dolgozók. Két lehetőségünk van: vagy hitelt veszünk fel, vagy a szállítói tartozásunk emelkedik 100 millió forint körüli összegre. Még nem döntöttük el, hogy melyik megoldást választjuk a dolgozók kifizetése érdekében – mondta Csuka Lajosné gazdasági igazgató. Hozzátette: arról még szintén nem döntöttek, hogy mi lesz azokkal a dolgozókkal, akik lojálisak voltak a kórházhoz és nem pereltek, viszont ugyanúgy járna nekik pénz. A gazdasági igazgató szerint a jelenlegi pénztelenségben nincs is értelme felmérni, hogy mennyi ügyeleti díjjal adós a kórház, mert úgysem tudnának mindenkinek fizetni.
Első alkalommal rendezik meg a Gotth’Art-kupát, Szentgotthárdon február 22. és március 4. között. A nagymesterversenyen játszik a nemzet sportolója, az 1978-as olimpiai bajnok együttes éltáblása, a húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt Portisch Lajos. A 10 fős mezőnyben a legfiatalabb résztvevő a 13 esztendős, de már két nagymesteri normát is teljesítő Rapport Richárd. A főverseny mellett megrendezik a legtehetségesebb fiatalok számára kiírt Tehetség és Kurázsi nemzetközi mesterversenyt is.
Betörtek vasárnap este egy sajtoskáli lakóház garázsába.A tettesek az ajtót befeszítették, majd kb. 800.000 Ft értékben vittek el különböző gépeket (fűnyíró traktort, motoros kaszákat, és szerszámgépeket. Az ismeretlen tetteseket keresi a rendőrség.











