- “Lépés előnyben” Körmenden
- Emelte a térítési- és a tandíjak összegét Körmend város vezetése
- Közmeghallgatással egybekötött önkormányzati ülést tart holnap Szentgotthárd vezetése
- Szerb játékost igazolt a szombathelyi Haladás
Szívesen csatlakozik Körmend városa minden jó ügyhöz, amely térségi összefogással valósul meg – ezért is vállalt szerepet az önkormányzat a több mint 50millió forint támogatást elnyert „Lépés előnyben” című projektben, amelynek célja az alacsony iskolai végzettségű fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci re-integrációjának segítése – tájékoztatott Bebes István, Körmend polgármestere. Körmenden konkrétan a napokban kezdődhet a program: 4 fő alkalmazását jelenti a városban, egy évig támogatással – tette hozzá a polgármester. Ami a foglalkoztatást illeti: Egyházashollósról könnyű eljutni a környező városokba, és a legtöbben ingáznak is, hiszen a településen nincs munkalehetőség – tájékoztatott Németh Tamás, Egyházashollós polgármestere.
Huszonhatmillió forintos egyszeri, azonnali támogatást kért, de nem kapta meg a szaktárcától a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, szombathelyi Lux-Rehab Nonprofit Kft. a megyei napilap beszámolója szerint nem biztos, hogy a támogatás nélkül működőképes maradhat a cég.
Több mint 200millió forintot nyert útfejlesztésre Körmend városa a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán – emlékeztet a szombathelyi tv. Körmenden kívül még két Vas megyei település: Sárvár és Vép nyert ebből a keretből. Régiónkban 10 település, összesen 1,3 milliárd forintot nyert el útfejlesztésre. A fejlesztéseket a tervek szerint 2011 végéig, 2012 elejéig kell befejezni.
Összesen 183 tanítási nap lesz a szeptember elsején kezdődő 2010/2011. tanévben. A tanév rendjéről és a tanévkezdéssel járó feladatokról a napokban a körmendi városvezetés is tárgyalt. Az elfogadottak szerint az utolsó tanítási nap 2011. június 15. lesz az idei tanévben. A városi fenntartású intézmények egyébként mindkét félévben számot adnak a fenntartónak, vagyis a félév lezárását követő 13 napon belül tájékoztatják az önkormányzatot a nevelőtestületi értekezletekről, azok jegyzőkönyvein keresztül. A tanév első szünete, az őszi tanítási szünet egyébként november 2. és 5. között lesz idén.
Emelte a térítési- és a tandíjak összegét Körmend város vezetése az augusztus végi testületi ülésen, a héten kezdődő tanévre vonatkozólag. A módosítás szeptember 1-én lép hatályba és a változásokat az http://eonkormanyzat.kormend.hu internetes oldalon tették közzé.
Közmeghallgatással egybekötött önkormányzati ülést tart holnap Szentgotthárd vezetése. Az idei költségvetés első féléves számadatait is megvitatják a képviselők, illetve a tanévkezdés is téma lesz. Tárgyalnak a közterület-felügyelet ellenőrzéséről, a Tótágas Közalapítványnak folyósítandó kölcsönről megvitatják a Városi Gondozási Központ nyugdíjas lakásokkal való bővítésének tanulmánytervét is a szentgotthárdi képviselők.
Burgenlandban a schillingváltó busz – írja az orf.at. Ismét útnak indult a Nemzeti Bank Euro-busza. Első állomása a Vas megyével szomszédos Burgenland, ahol több városban is be lehet majd váltani a régi schillingeket euróra. Ausztriában kilenc évvel ezelőtt vezették be az eurót. A Nemzeti Bank szerint még több mint 9 milliárd schilling van a lakosság birtokában. Az Euro-busznál ingyenesen válthatók be a schilling bankjegyek és érmék. Ma Nezsideren állomásozik a busz, holnap Nagymartonban lehet majd schillingeket váltani.
Szerb játékost igazolt a szombathelyi Haladás NB1es labdarúgó csapata. A zöld-fehérek két évre szerződtették a 2007 és 2009 között Kaposváron remek produkciót nyújtó középpályást, Nemanja Obric-ot. Közben tesztelik a kétszeres szlovák válogatott Fodrek Branislav-ot.
Az Újperint együttesét verte a labdarúgó megyei I. osztály hétvégi játéknapján a Körmendi FC Boldizsár Trans, méghozzá 0-2-re. A körmendi ifik 1-3-at játszottak Szombathelyen. A labdarúgó megyei II. osztály küzdelmeiben nem bírt egymással a Fortress Körmend VSE és az Apátistvánfalva, 1-1-es döntetlennel zárult a 90 perc, a félidei vendégvezetés után. Az ifik gól nélküli döntetlent játszottak. Szintén egál lett az Alsóberki FC Körmend – Határmenti SE találkozó: 1-0-s alsóberki vezetés után 1-1 lett a végeredmény. Az ifik itt gólgazdagabb játékot produkáltak: 2-5-re nyert a Határmenti SE.













