2010. augusztus 29. hírek


Ismét Markovics Tibor irányítja az Őrségi Nemzeti Parkot. Ahogy arról rádiónk is beszámolt: a napokban hazánk tíz nemzeti parkjának igazgatója közül hármat váltottak le, az Aggteleki, a Hortobágyi és az Őrségi Nemzeti Parkét. Az Őrségi Nemzeti Park élére a napokban kinevezték az egyetemi oktató Markovics Tibort, aki a nemzeti park 2002-es alakulásakor a parkot már irányította. Később megszüntették az Őrségi Nemzeti Park önállóságát, összevonták a Fertő-Hanságival, az újjáalakult Őrségi Nemzeti Parknak pedig már nem a régi igazgató került az élére. A másik két vezető nélküli nemzeti park élére kerülő igazgató személye még egyeztetés alatt van.

 Vas megyében emelkedett az szja 1+1 százalékos felajánlás. A 2009. évi személyi jövedelemadó bevallás teljesítése során 51 ezer 800 magánszemély rendelkezett az összegről. Tavaly ehhez képest 50 ezer körüli volt a civileknek és 35 ezer az egyházi szervezetnek, vagy kiemelt költségvetési előirányzat számára felajánlott nyilatkozat.

 Bemutatót tart ma a Körmendi Kastélyszínház Társulat. Este 7órakor lesz A Kripli című darab bemutatója. A premierről Mihály Péter, rendező hangsúlyozta: a mai színházi írók Quentin Tarantino-jának tartják a darab íróját, Martin McDonagh-ot. Érdekes karakterek és különleges helyszín adja a gerincét a darabnak, amelyet ma este mutat be a KASZT.

 Vízszivattyúzás, fakidőlés adott munkát a vasi tűzoltóknak, a péntek esti viharban Kőszegre kellett menniük a helyi önkénteseknek, az Írottkő utcában veszélyesen megdőlt egy fa, ezt vágták ki a szakemberek. Körmenden egy ház pincéjét öntötte el az esővíz, amelyet a lánglovagok szivattyúztak ki. Rongált a szél szombaton Vas megyében, Répcelakon egy fát döntött meg a Jókai utcában. A szomszédos házban lakók biztonságát veszélyeztette, ezért a helyi tűzoltók kivágták és feldarabolták a fát. Városunkban az erős huzat miatt kizárta magát egy lakó a Bástya utcában, a körmendi lánglovagok segítették kinyitni az ajtót.

 Milliós nagyságrendű kár keletkezett a Savaria Filmszínházban, amely már többször beázott, legutóbb péntek este patakokban ömlött a víz a nagyterembe. Mint ismert, a külső felújítás zajlik az intézményben. A kivitelező, amely elismerte felelősségét, több helyen megbontotta a tetőt, de nem sikerült kellőképpen megvédenie az épületet.

 Manninger Jenő választották a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács új elnökének. Mind a hét régióban megtartotta első ülését és új elnököt választott a Regionális Fejlesztési Tanács. Munkájuk célja, hogy segítsék a nemzeti kormány egységes fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítását – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

SPORT

Vereséget szenvedett hazai pályán a szombathelyi Haladás Nb1-es labdarúgó csapata a Pakstól.Eseménydúsan kezdődött találkozó: Oross lövését követően Csernyánszkinak már a 3. percben védenie kellett, majd Kenesei próbálkozott több alkalommal is, a kapuba azonban egyszer sem sikerült betalálnia. A paksiak is többször veszélyeztettek, a vendégek közül főleg Heffler és Sifter dolgoztatták Rózsa kapust. Utóbbi ráadásul nem csak ijesztgetett: a csereként beálló Vayer szöglete után egy fejessel megszerezte a vezetést a Paksnak (0-1). A gól után folytatódott a kiegyenlített mezőnyjáték, mindkét oldalon voltak helyzetek. A 41. percben előbb Korolovszky lövése csattant a felső lécen, majd a kipattanóból Oross segítségével, Kenesei talált a kapuba (1-1). A második játékrész eleje az elsőhöz hasonló nyílt játékot hozott. Kenesei továbbra is igen aktív maradt, és Vayer is meghálálta, hogy edzője őt cserélte be. Többször is csak Rózsa bravúrjainak köszönhette a Haladás, hogy a Paks nem szerezte meg a vezetést. Vayer a 78. percben a felső lécet találta telibe, a 87. percben azonban már a Rózsa sem tudott hárítani. A második félidő alapján, a Paks megérdemelten győzött.

Vissza