- Rengett a föld Körmenden
- Gazdasági mutatókról tárgyaltak a körmendi városvezetők
- Indulhat az élvonalban a Körmend kosárlabda csapata
Földrengés volt péntekre virradó éjjel Körmend közelében. A Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint a földrengés hajnali fél egykor keletkezett Körmend közelében. Az előzetes meghatározás szerint a rengés a Richter skála szerinti 3-as erősségű volt. A földrengés által keltett talajmozgást a lakosság is érzékelte, károkról az obszervatóriumba eddig nem érkezett bejelentés. Az elmúlt héten több kisebb földrengés is volt Magyarországon. Miskolcon nyolc kisebb rezgést mértek, a Baranya megyei Sellyén pedig egy napon belül háromszor rengett a föld. Magyarország egyébként nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé, mintegy évi száz rezgést mérnek a műszerek, ezek körülbelül tizedét lehet érezni. Leggyakrabban Kecskemét környékén, a Móri-árokban, a Jászságban és a Balaton északi felében mozdul meg a föld. Magyarországon a legutóbbi nagyobb, károkat is okozó földrengés 25 éve, 1985. augusztus 15-én Berhidán, a Balaton északi csücskében volt.
A Tűzoltóság szolgáltatásokból származó bevétele már meghaladja az éves előirányzatot Körmenden – hangzott el a szerdai testületi ülésen. A körmendi városvezetők a többi közt megtárgyalták a város működési bevételeit és kiadásait. Az adatok szerint a helyi adókból származó bevételek nagy részét kitevő iparűzési adóból 231 és félmillió forint folyt be Körmend kasszájába, tavaly ugyanekkor már majdnem 260milliót könyvelhettek el az iparűzési jogcímen. Beruházásokra közel 263millió forintot költött Körmend városa a 2010-es esztendő első felében. Ez pénz a többi a Rábán aluli városrész szennyvízhálózatának engedélyes terveire, pályázati előkészítésére; a Szociális Szolgáltató Központ bővítésére; a Szabadság tér és a Vasútállomás felújítására, illetve tervezési feladatokra ment el. Bebes István polgármester szerint a működési bevételek és kiadások is megfelelően alakulnak, az éves költségvetési tervben megfogalmazott célok teljesíthetők. A Képviselő-testület 13 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el a féléves költségvetési beszámolót.
Szeptemberben lesz augusztusi városvezetői ülés Szentgotthárdon. Tárgyalnak a többi közt ott is a város első féléves gazdasági mutatóiról, a tavalyi év országos kompetenciamérésének helyi eredményeiről, a közterület felügyeletről és alapítványi kölcsönről is. Szentgotthárdon egyébként megkezdődött a Városi Gondozási Központ akadálymentesítése. Európai Uniós támogatásból valósul meg a beruházás, az elnyert közel 11millió forint a felújítások 85%-át fedezik.
Zárul ma a kompetencialapú képzés támogatási projektje a körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskolában. Mészáros Árpád, az iskola igazgatója korábban a programról hangsúlyozta: az ismeretszerzés önállóságát erősíti ez a képzési forma. Az igazgató kiemelte: nyitni kell az újdonságok felé.
Nyugat-európai mintára, az országban egyedülálló módon szeretnék megoldani a csatornázást Nagymizdón. A körmendi kistérség alig 120lelkes településén az utak kímélése és a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében házi víztisztítók beszerelését tervezik. Horváth Gyula polgármester tájékoztatása szerint a terv nyert már pályázati támogatást, de forráshiány miatt várniuk kell a megvalósítással. Nagymizdóról ma még hallhatnak a 99’8con: az esti háttér című műsorban, 19 óra 5perces kezdettel.
Indulhat a Körmend a férfi kosárlabda NB1 A csoportjában. A kosárlabda férfi tagozat Intéző Bizottsága csütörtökön ülésezett, és másodfokon elfogadták a csapat nevezését, ott lesznek a legjobbak között. Közben a játékosok még mindig várnak a pénzükre: a BB1.hu azt írta, a helyzet változatlan, még csak részletfizetés sem történt. A játékosok szeptember 1-ig adnak haladékot, addig várnak, bízva a pozitív fejleményekben, edzenek – mondta a BB1.hu-nak Fodor Gergely.
Hazai győzelemmel zárta szereplését az Európa-bajnokiselejtezőben, csütörtökön a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely a nyolcadik, utolsó fordulóban 83-75-re verte Ukrajnát Szombathelyen. A találkozón hivatalosan búcsúzott a válogatott a tavaly decemberben, 30 esztendős korában elhunyt csapattárstól, Horváth Zoltántól.
Nem szerződteti a montenegrói válogatott gólvágót a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgócsapata. Ahogy a nemzeti sport online emlékeztet: a vasi csapata két délszláv játékost várt ismerkedésre a napokban. Azonban ahogy a labdarúgók megérkeztek, mentek is, nem tart igényt rájuk Csertői Aurél vezetőedző. A korábban a spanyol Málagában is játszó 26 éves szerb támadó középpályás, Sztevan Sztoszics, valamint a 2005–2006-os szerb bajnokság gólkirálya, a háromszoros montenegrói válogatott Szrdan Radonjics csütörtökön érkezett meg a vasi megyeszékhelyre és edzett együtt gárdával a terheléses vizsgálat után. A vezetőedző a tréning után úgy döntött: nincs szükség a két focistára.











