2010. augusztus 26. hírek


Elfogták az egyik legkeresettebb Vas megyei bűnözőt kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársaival együttműködve. A többszörösen körözött személyt Budapest VIII. kerületében sikerült elkapni – tájékoztatta rádiónkat Kazmar Enikő a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. H.F. jánosházi lakos ellen 2006 januárja óta 12 körözést adtak ki. Több bíróság és rendőrkapitányság is körözte, és Európai elfogatóparancsot is adtak ki ellene – közölte a szóvivő. A bűnöző a Vas megyei körözöttek TOP 10-es listáján is szerepelt az országos TOP 100-as körözési listán pedig egy időben a huszonegyedik helyen állt.

Jelentős terhet jelent a családoknak a jövő heti iskolakezdés, egy felmérés szerint a szülők negyven százaléka 15 ezer és 30 ezer forint közötti költséggel számol. Az általános iskolai tankönyvcsomagok ára az első évfolyamon a legolcsóbb, míg a hetedik-nyolcadik évfolyamon a legdrágább. A tankönyvosztást a legtöbb Vas megyei intézményben ezen a héten tartják.

Nemrég felébredt a kómából az a férfi aki június 20-án szenvedett közlekedési balesetet és akit élettársa megölésével gyanúsít a rendőrség. A férfi barátnőjének holttestét közös szombathelyi albérletükön találták meg. A gyanusított ezután egy kisebb szabálysértést követett el, de a rendőri jelzésekre nem állt meg. A rendőrök két megyén át üldözték, majd végül kisodródott az útról, felborult, és kómába esett.

Csalás miatt keres egy férfit a Szombathelyi Rendőrkapitányság Felderítő Osztálya. A magát Ignácz Jánosnak nevező férfi több alkalommal is „Munka, Munka, Munka!” címmel ausztriai munkalehetőségeket kínált különböző internetes portálokon keresztül. Az ismeretlen tettes munkaközvetítői díj címén különböző összegeket csalt ki a jelentkezőktől, majd az ígért munkát nem biztosította részükre.

Közös utastájékoztató rendszert épít ki a jövő nyár közepéig a Vasi Volán és a GYSEV európai uniós támogatással. A fejlesztés részeként Körmenden, Szentgotthárdon, Vasváron, Bükön, Celldömölkön, Csepregen, Kőszegen, Őriszentpéteren és Sárváron, is korszerűsítik az autóbusz pályaudvarok utastájékoztató rendszerét.

Perrel fenyegette meg a sukorói földcsere-ügyletben elhíresült Joav Blum a tervezett kaszinóberuházás körülményeit vizsgáló miniszterelnöki megbízottat, amiért szerinte Budai Gyula valótlanul hozta őt rossz hírbe egy Vas megyei, rádóckölkedi ingatlanügyben. Blum követelte: a megbízott azonnali hatállyal szüntesse meg az ellene folyó “rágalomhadjáratot”. Budai nem reagált az üzletember felszólítására.

SPORT

Teljesítette a szövetség által kifogásolt hiányosságokat a Mjus Fortress Körmend. Mint ahogy arról múlt héten beszámoltunk visszautasították a nevezésüket. Városunk kosárlabdaklubjának vezetősége a csapat hivatalos honlapján közölte: ezzel elhárult minden akadály. A szövetség csütörtökön hoz határozatot az indulással kapcsolatban.   

A Győrszemere ellen lép pályára a Magyar Kupa következő fordulójában a Szombathelyi Haladás. Szerdán volt a sorsolás, idegenben lép pályára szeptember 22-én, szerdán a vasi NB I-es csapat. A továbbjutás egy találkozón dől el.

Vissza