A Körmendi napok rendezvénysorozat keretein belül rendezték csütörtök este a hagyományos vízkarnevált és a tűzijátékot a Rába parton. Bebes István városunk polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta, augusztus 20. megfelelő ünnep arra, hogy erőt merítsünk Magyarország jövőjéhez.
Rongálás és garázdaság miatt eljárás indult egy budapesti férfi ellen, aki – miután lányát elgázolták – ütni-verni kezdte a gázoló autót. Az eset az egyik szombathelyi áruház parkolójában történt, az elgázolt lány könnyű sérüléssel megúszta az esetet. A gyermek korábban a parkoló autók közül kilépett az útra, így ütötték el. Édesapja, a baleset után berúgta az autó első ablakát és a bal oldali ajtó karosszéria lemezét.
Aláírták a körmendi vasútállomás fejlesztésének támogatási szerződését. Az operatív program felhívásán a vasi város önkormányzata közel 45 millió forint támogatást kapott az 50 millió forint összköltségű projektjéhez. Az első ütemben az épület homlokzata, majd a tetőszerkezet cseréje, az utcabútorok kihelyezése valósul meg.
Kirabolták Jánosházán a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet fiókját. Csütörtök délelőtt egy ismeretlen férfi járt a bankban. Fegyvernek látszó tárggyal a pénzt követelte. Arról egyelőre nincs információ, hogy mekkora összeget vitt magával. A rendőrség nagy erőket vetett be a nyomázás érdekében.
Csütörtökön átadták a szombathelyi belváros felújított részeit. A város-rehabilitációs program keretében terjesztették ki a Fő tér stílusát a környező utcákra is. Megújult a Kőszegi utca a Fő tér és a Mártírok tere közötti szakasza és a Király utca. Megszépült a Szent Márton utca a Wesselényi utcáig. A városközpont megújítása 1,5 milliárd forintba került, az operatív program ebből 875 milliót biztosított.
Akár 70 millió forint végkielégítést is kaphatnak az Opel bochumi gyárából elbocsátott munkások. Az Opel szóvivőjének tájékoztatása szerint a végkielégítés mértékét egy képlet alapján határozzák meg: a társaságnál eltöltött évek számát megszorozzák az életkorral és a havi fizetéssel, majd az így kapott összeget elosztják 35-tel. A magyarországi, szentgotthárdi gyárat valószínűleg nem érinti a létszámleépítés. A GM a karcsúsítás mellett fejlesztéseket is kilátásba helyezett, és a szakszervezetekkel kötött egyezségben vállalta, hogy 2011 és 2014 között minden évben 265 millió eurót fizet az Opel-dolgozóknak, ha nem valósulnak meg a fejlesztési tervek.
Pénteken hivatalosan is elkezdődött a 11. Savaria Történelmi Karnevál. Az idei historikus játék vasárnapig tart Szombathely belvárosában. Az első Karnevált 1961-ben rendezték, majd hosszú szünet után 2000-től a megújult játékok várják a vendégeket. Savaria gazdag történelmét idézik a helyiek, többnyire tógába bújva. Az utcákat császárok, királyok, rabszolgák, légiósok, latinok, avarok, hunok lepik el. Tíz helyszínen több mint 200 program mellett a Fő téren körülbelül 170 kézműves és 20 vendéglátó egység áll a karneválozók szolgálatára. Szombaton délelőtt a történelmi témaparkban Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg a hadijátékot. 20 órakor kezdődik a karnevál csúcspontjának számító fáklyás jelmezes felvonulás. A menet a Történelmi Témaparkból indul és a Thököly – Bejczy – Kossuth L. u. – Hefele – Berzsenyi tér – Széchenyi – Kőszegi – Mártírok tere – Király u. – Savaria tér – Szent Márton u. – Thököly útvonalon érkeznek vissza a kiindulás pontra. Szakaszos zárásra és elterelésre kell számítani 19.15-től 22.30-ig.
Telt ház van a megyeszékhelyi szálláshelyeken a Karnevál ideje alatt. A kempingekbe folyamatosan érkeznek a vendégek. A kisebb szálláshelyeken szintén alig találni már szabad helyeket Szombathelyen. A karneválra érkező vendégek már nyár elején lefoglalják a szállásokat, megfigyelhető, hogy a turisták csak a historikus rendezvényre maradnak Szombathelyen.
SPORT
Az NB I 4. fordulójának nyitómérkőzésén a Szombathelyi Haladás a Lombard Pápa otthonába látogatott. A Lombard kezdte jobban a mérkőzést, a hazaiak távoli lövésekkel, veszélyes beadásokkal próbálkoztak, de Rózsa kapus magabiztosan végezte a dolgát. A Haladás főként pontrúgásból veszélyeztetett, ebből is meg szerezték meg a vezetést: Kenesei szögletét Tóth Péter rúgta közelről a kapuba (0-1). Az egyenlítésre nem kellett sokat várni. A pápaiak új szerzeménye, Maric esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig – partjelzőjére hallgatva – tizenegyest ítélt: a büntetőt Bárányos lőtte a jobb alsó sarokba (1-1). A fordulást követően az 51. percben Bárányos ugratta ki Maricot, aki ziccerben nem hibázott (2-1). A mérkőzés folytatásában a chilei játékvezető játszotta a főszerepet aki már az első félidőben is hatalmasat hibázott amikor 11-est ítélt a Haladás ellen és nem sárga lapot adott a magát feldobó pápai játékosnak. Előbb Nagy Gábor kapott piros lapot egy szabálytalanságot követően, majd a reklamáló Molnár Balázst – aki kitépte a játékvezető kezéből a lapot és a földhöz vágta – is kiállították. Kilenc emberrel folytatta a mérkőzést a Haladás. A 68. percben a csereként beállt – és mindössze 6 percet a pályán töltött Lattenstein – is piros lapot kapott. Ekkor már csak 8 emberrel folytatta a Haladás. Ezt követően a Lombard dominált, de a Haladás mind a 8 játékosa becsülettel harcolt, és védte a kapuját. Azonban így is kapott még 3 gólt a szombathelyi csapat. Előbb Germán fejelt a kapuba (3-1), majd Gyömbér értékesített egy szintén vitatható büntetőt (4-1), végül Maric állította be az 5-1-es végeredményt.
Kiújult ágyéksérülése miatt befejeződött Fazekas Róbert számára az idény, így a friss Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető nem indul a Németh Pál emlékversenyen, amelyet szeptember 10-én rendeznek Szombathelyen. A Haladás VSE atlétája a barcelonai Eb után egy héttel állt ismét edzésbe, de korábbi sérülése kiújult.













