Kiégett a szombathelyi börtön busza – számolt be a nyugat.hu. Teljesen leállt a forgalom az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán csütörtökön délután a 30-as kilométer közelében, miután kigyulladt a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézet dolgozóit szállító autóbusz. A tüzet feltehetőleg motorhiba okozta. Minden utas időben le tudott szállni. A busz teljesen kiégett, a forgalom csak órák múlva indulhatott meg az érintett szakaszon.
Körmenden is, de egész Vas megyében is aránylag magas azon balesetek aránya, amelyeket ittas vezetők okoznak – emelte ki Kolozsvári Róbert, a körmendi Városi Balesetmegelőzési Bizottságának titkára egy napokban tartott közlekedési fórumon Körmenden.
Három és fél millió forintot nyert horgászturisztikai kiadványok készítésére, közel 6milliót pedig halasításra a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tavaly – hangzott el a napokban tartott évértékelésen. A legnagyobb támogatási összeget egyébként az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból, a pinkamindszenti vízállás rehabilitációra nyerte el a szervezet, több mint 13millió forintot.
Már ma kezdődik a körmendi majális. A Körmendi Kulturális Központ szervezésében, a Batthyány kastélyban ma délután fellép az Alma zenekar, holnap pedig már reggel 7 órakor a Városi Fúvószenekar hagyományos fúvósébresztőjével veszi kezdetét a Körmendi Majális.
Nagy Gáspár emléktúrát szerveznek Vasváron, hagyományteremtő céllal holnap, május elsején. 25 és 50 km-es távon lehet majd a Hegyhát legszebb tájain keresztül elérni a célt, a költő szülőhelyét és gyermekkorának Bérbaltavár melletti másik színhelyét, Nagytilajt, a Vasvári Természetjáró Sportegyesület szervezésében.
Színházba járó focistákra lehet büszke Szombathely. A múlt héten Jordán Tamás invitálására az Illés Akadémiás fiúk vettek részt a Weöres Sándor Színház „Függöny fel!” című előadásán, a színházlátogatás pedig a tervek szerint ősztől rendszeres lesz a vasi megyeszékhelyen. Jordán Tamás színházigazgató kedvenc futballistája egyébként Skriba Máté.
Startol a 20. Mediawave fesztivál. A jubileumi rendezvény három hétvégét ölel fel, egészen május 16-ig tart. Idén először Szombathely, Őriszentpéter és az osztrák Rudersdorf lesz a fesztivál helyszíne – emlékeztetett Hartyándi Jenő fesztiváligazgató. Új helyszínekkel és új koncepcióval készültek a szervezők. A cél azonban továbbra is a friss művészeti alkotások bemutatása marad. A klasszikus “Mediawave-hangulatok” mellett az újdonságok is komoly szerepet kapnak a fesztiválon. A 20. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválra a 81 országból érkezett 1173 nevezés közül 8 játék-, 18 kisjáték-, 22 animációs-, 12 kísérleti és 12 dokumentumfilm került versenyprogramba. Május 13-a és 16-a között rendezik meg a Mediawave Szelektív elnevezésű Nemzetközi Jazz&Öko Fesztivált Őriszentpéteren és az ausztriai Rudersdorfban.













