A szerkesztő: Varga László
Előreláthatólag egy év múlva készül el Körmenden, a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda infrastruktúra és szolgáltatásfejlesztése az energiatakarékosság jegyében. 128 millió forint támogatást kapott a projekt az operatív programból, az összköltség 142 millió forint. Az akadálymentesítés és hőszigetelés mellett olyan eszközöket is beszereznek, amely a gyerekek nevelését segíti. Jelenleg a közbeszerzésnél tartanak, mondta el Rózsás Ágota, intézményvezető.
Hende Csaba lehet a honvédelmi miniszter - értesült a Heti Válasz. Egy új korszak kezdődött a 2010 országgyűlési választásokkal, nyilatkozta még a választások után a politikus , Hende Csaba a szombathelyi 2-es számú választókerületben, a Fidesz-KDNP színeiben szerezte meg a voksok több, mint 60%-át.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága kézzelfogható közelségbe szeretné hozni az általa koordinált és menedzselt környezetvédelmi beruházásokat, hogy látható legyen az Európai Unió által nyújtott támogatások és a hazai társfinanszírozás segítségével mekkora mértékű fejlesztések indultak és indulnak el Magyarországon. Ezt a célkitűzést egy tanulmányút keretében valósítják meg. Ezúttal Győr és Szombathely környezetvédelmi fejlesztései kerülnek górcső alá. Az országos védettségű közel 150 éves Kámoni Arborétum természeti értékeinek helyreállítása és fejlesztése 170 millió 950 ezer forint támogatásból valósul meg az Arborétum növényzetét újítják fel. A Látogató és Ökoturisztikai Központ felépítésének, a nagyméretű információs táblák kihelyezésének, valamint a turisztikai programcsomag létrehozásának Szombathely, az 5,4 km hosszú tanösvény hálózat kialakításának pedig az Erdészeti Tudományos Intézet a felelőse. A projekthez hozzá tartozik továbbá, a Csömötei-hegyen egy kilátó és egy mini szabadidőpark létrehozása, valamint egy 22 km hosszú túraútvonal kialakítása az Arborétum, és a térség látnivalóinak összekötésével.
Több vas megyei műemlék, kiállítóhely és múzeum tekinthető meg ingyenesen, vagy kedvezményesen szombaton, a műemléki világnapon. Vasváron a hajdani domonkos kolostor épületében található múzeum invitálja a Műemléki Világnap rejtett kincseit keresőket, Répcelakon a Szent Márton-ösvény kulturális emlékeinek bejárását kínálják.
Újra dolgoznak az M86-oson. A szelestei elkerülőn ősszel lehet a műszaki átadás, a Szombathely-Vát közötti szakasz befejezési határideje pedig jövő július vége. A napokban itt is elkezdődött a munka, a 18 műtárgy egyikének, a Perec-patak hídjának alapozásával nyitott a kivitelező – írja a vasnépe.
Vizi E. Szilveszter akadémikus nyitotta meg csütörtökön Szombathelyen a magyar nyelv hete rendezvénysorozatot, amelyhez kapcsolódva vasárnapig az ország számos pontján tartanak előadásokat a nyelvművelésről, az anyanyelv ápolásáról.











