2009. november 30. Hírek délben


A mikrofonnál a szerkesztő, Tóth Cecília. 

A gép meghibásodása miatt nem tudják elvégezni a mammográfiás szűrést a szombathelyi kórházban. Mától december 3–ig szünetel a 45 és 65 év közötti nők mellrák vizsgálata – tájékoztatta rádiónkat az ÁNTSZ Nyugat – Dunántúli Intézetének Vas Megyei Kirendeltsége.  A szűrést végző szakemberek és a kirendeltség munkatársai kérik, azokat a nőket, akiknek a fent említett napok valamelyikére, azaz november 30–ra, december 1–re, 2–ra és 3–ra volt időpontjuk, ne induljanak a szűrésre.  Az új vizsgálati időpontokról az ÁNTSZ munkatársai levélben küldenek majd értesítést. 

Holnaptól újra helyreáll a vasúti közlekedés a Szombathely – Szentgotthárd vonalon. Ma még vonatpótló buszok szállítják az utasokat, viszont holnaptól minden a régi (vonat)kerékvágásba kerül.  A GYSEV pályaépítési munkákat végez, ennek keretében a szakaszt teljesen felújítják és a legmodernebb technikával látják el. Egyébként ezen a héten csütörtökön értékeli Ács Sándor, a Győr-Sopron- Ebenfurti Vasút Zrt. vezérigazgató-helyettese, és Bebes István, a körmendi polgármester a vasútállomás utasközpontú rekonstrukciójának első ütemét. 

Mától újdonsággal is bővült a rádió 8 Körmend reggeli műsora. Úgyanis ezentúl minden reggel a 7 órás hírek után GYSEV – híreket hallhatnak, amelyben a vasúttársaság által kiadott, az utasok számára hasznos információkat közlünk. Így akár rajtunk keresztül is értesülhetnek akár a menetrend változásokról, esetleges késésekről. 

Konferenciát tartanak ma a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Karának Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén. A két napos tanácskozáson a magyar nyelv éve előtt tisztelegnek. Az érdeklődők a többi között előadásokat hallhatnak az egykori és mai Vas megyei nyelvújítókról is. 

A pedagógusképzés színvonalát javítaná a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja csaknem 200 millió forintból.  Az uniós pályázaton nyert forrásból már átadtak egy terheléses tesztek elvégzésére alkalmas laboratóriumot.  A régióban ez a labor egyedülálló, így nemcsak az oktatás színvonalát emelik, de a szakemberek számára is vonzóbbá tehetik az egyetemet. Kialakítanak egy olyan szolgáltató hálózatot, amelynek a térség pedagógus gyakorlati képzésének megújítása, az általános- és középiskolák szakember-igényeinek felmérése lesz a feladata . 

Modernizálják a rumi oktatási intézményeket. Mintegy 150 millió forintos támogatást nyert a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. A pályázat nagy hangsúlyt helyezett az integrációs törekvésekre, a hatékony és színvonalas oktatás megvalósítására, a települések közötti közoktatási összefogás fejlesztésére. A kivitelezés már elkezdődött. 

Élelmiszer – adomány a szentgotthárdi kistérségben élőknek. Több mint 5 tonna cukrot és lisztet osztanak szét. – tudósít az egyik megyei internetes portál. Az uniós élelmiszer-adományból immár harmadik éve kapnak a rászoruló családok.  A mostani szállítmánnyal 255 családon segítettek, még további, a kistérségben élő 100 családhoz kerül még az adományokból. 

Ismét nyitva a szombathelyi műjégpálya. A szombat délutáni nyitáskor több száz gyerek, felnőtt és fiatal rohamozta meg a korcsolyapályát. Az idei szezonban több meglepetést is tartogatnak a pályára látogató közönségnek a létesítmény üzemeltetői. A legkisebbekre arcfestés, lufihajtogatás, játékos vetélkedők, és gyermekműsorok várnak. A fiatalok szombatonként a jégdiszkóban vezethetik le a felesleges feszültséget. A nyitással együtt a műjégpálya munkatársai egy adománygyűjtő akciót is elindítottak, ahol december 7-től 20-ig várják a felajánlásokat. Az adományokat a Magyar Vöröskereszthez juttatják el december 20-a után a szervezők. 

Sport: 

Két pontos vereséget szenvedett a Falco. Tegnap este a szombathelyi kosarasok a Sopron vendégeként léptek parkettre. A nyugati rangadó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első 6 hazai pontot testvéries a három légiós szerezte. A vendégeknél Kazlauskas remekelt. A litván erőcsatár csapata első 12 pontjából 10-et “magára vállalt”. A fordulatos rangadón, hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny. Szoros volt a küzdelem, de a hazaiaknak sikerült megőrizni hazai veretlenségüket. Tehát a számszerű végeredmény: Soproni KC – Falco SZOVA KC 97-95.

A Ligakupában folytatja a Haladás. Tavasztól az Újpest és a Ferencváros biztosan ellenfele lesz a szombathelyi csapatnak.

Vissza