A mikrofonnál: Varga László
A megszokottnál többször, 50-szer riasztották pénteken a tűzoltókat mondta szombat reggel Dobson Tibor a tűzoltóság kommunikációs főosztályvezetője. A riasztások fele műszaki mentésekhez, másik fele pedig tűzesetekhez történt. A péntek esti vihar után nyolcszor kellett kivonulniuk a budapesti tűzoltóknak letört faágak, vízszivattyúzás és kéménybontás miatt. Dobson Tibor elmondása szerint a viharban senki sem sérült meg. Vas megyében azonban nyugodtan telik a Karácsony a tűzoltóság jelentése szerint. Két téves jelzés és egy autógumi tűzesete adott csak munkát az elmúlt napokban. Így a karácsony nyugodt volt eddig a lánglovagok szempontjából. Ez mindenkinek jó, mert senki nem maradt egy tűzeset miatt fedél nélkül, és balesetben sem sérültek meg úgy, hogy a tűzoltóknak kellett volna beavatkozni.
Immár 12. alkalommal hirdeti meg ‘Az Év Vasi Embere’ választást a megyei közgyűlés és a Vas Megyéért Egyesület. Bárki aki Vas megyében lakik ajánlást fogalmazhat meg, és ezek alapján az összesen 10 jelölt közül január 4-én titkos szavazással dönt majd a kuratórium. Az eredményt január 9-én pontban éjfélkor a Megyebálon ismertetik.
Megdőlt az 1983-ban mért, 16,2 Celsius-fokos, országos melegrekord. Karácsony első napján a legmelegebbet, 21,2 Celsius-fokot, a Baranya megyei Sellyén mérték. Körmenden a csúcshőmérséklet dél után 17,5 Celsius-fok volt.
Ma már üzemelnek a vasi fürdők. A szentgotthárdi élményfürdő este 8-ig fogad vendégeket. Bükön este fél 8-ig fogadják a vendégeket, Sárváron pedig 10 óráig lehet fűrdőzni. A celldömölki Vulkán 21 óráig tart nyitva, a szombathelyi Fedett Uszoda 18 óráig nyújt ma szolgáltatást.











